5. fejezet: A levél és az első énekóra

„Szépségem.” Ez áll a pergamenen. Remegő kézzel kinyitom, és megpillantom a férfias, hurkos kézírást.

„Szépségem!
Találkozni akarok veled, hogy milyen okból kifolyólag, azt majd megtudod, ha eljössz!
Gyere holnap hatra a Szükség Szobájához, az ajtót már ott fogod találni!
Scorpius”

Még egyszer átfutom a sorokat, hogy megbizonyosodjak róla, nem képzelődöm, majd Izumy kezébe nyomom a levelet és felállok az ágyról.

- Elmész? – kérdezi barátnőm.
- El kéne – vonom meg a vállam.
- Nem muszáj.
- De nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akar.
- Akkor menjél – mondja, miközben lefekszik az én ágyamba és betakarózik.
- Izumy! Szállsz ki onnan! – kiáltok rá.
- Feküdj le az én ágyamba, jó? A tiéd olyan kényelmes… - motyogja csukott szemmel.
- De potom fél óra múlva kezdődik a tanítás. És a fiúk meg lent fognak minket várni a klubban, kábé húsz perc múlva.
- Küldj nekik egy levelet, hogy: „Jó éjt!” Érteni fogják. Egyébként most nem érdekel az idő – motyogja vissza nekem a takarókupac alól.
- Oké – egyezek bele, majd az íróasztalomhoz lépek, felkapok egy pennát és egy kissé gyűrött pergament, ráfirkantom az Izumy által diktált szöveget, rákötöm Bubó baglyom lábára és útjára eresztem.
- Nem kellett sokat győzködni – hallom az ágyamból Izumy hangját.
- Hát nem – dőlök el az ő ágyában, és rögtön ellep az éltető álom.


***

- Izumy! Basszus, Izumy! Délután két óra lesz tizenöt perc múlva! Hallod?! – ordítok, mint egy sakál.
- Mi van?!
- Pont az van! Öltözz, mert kezdődik az… Milyen óra is lesz most?
- Átváltoztatástan! – ordítjuk egyszerre, majd én befutok a fürdőbe, míg ő nekiáll öltözni. Három perc múlva kifutok onnan, belököm barátnémat és felveszek egy – még – tiszta inget, a méregzöld csőfarmeremet, hozzá pedig a fehér tornacipőmet. Mivel nem tudom, hogy milyen idő van, magamra kapom még az egyenpulóvert is.
- Indulás! – kiált futtában.
- Szerinted van még valami kaja a nagyteremben? – kérdem pihegve.
- Nem tudom – liheg vissza, de sajnos, mire megérkezünk a terem elé, senki sincs előtte.
- Ne! Ne! Ne! – siránkozok.
- De! Na, menjünk be, hiszen tavaly is volt már ilyen – mondatát követően kopogtatunk a „pokol kapuján”. Amikor belépünk, minden szem ránk szegeződik.
- Oh, mily meglepő, hogy megtisztelnek minket a jelenlétükkel! – szól szigorúan és kissé gúnyosan McGalagony.
- Elnézést tanárnő… - kezdek magyarázkodni, de a vén banya félbeszakít.
- Nem érdekel, Miss Weasley! Üljenek le! – ordít, de úgy, hogy füstöl a füle.
- És mégis, hol voltak egész nap?!
- Öhm…
- Büntetőmunka! Két nap se telt el ebből az évből, de magunk máris itt tartanak! Jelentkezzenek szombaton hét órakor a trófeateremnél!
- De tanárnő, baseballválogatás lesz szombaton, hulla fáradt leszek – ellenkezek.
- Gondolkozott volna! Pont a RAVASZ-évben! Mi lesz így magukból?! – miután mindezt a pofámba kiáltotja, megfordul, és folytatja a lecke magyarázását. Mivel nem tudom, hogy éppen miről beszél monoton hangon, próbálkozom az elmúlt években tanult nyitott szemmel alvással, amit, meg kell jegyeznem, mágiatörténeten sajátított el a fél évfolyam. Míg ezzel foglalatoskodom, egyszer csak egy levél röppen elém. Gyorsan körülnézek, hol van McGalagony, és miután megbizonyosodom róla, hogy nincs a közelben, kinyitom a pad alatt.

„Jó éjt? Kinek az agyából pattant ki ez a hülyeség? Mark”
„Izumy mondta, hogy ti meg fogjátok érteni. Miért kérded? Scar”
„Sejtettem. Mi is elgondolkoztunk, hogy alszunk tovább, de Axel lebeszélt minket. M.”
„Pedig milyen jó volt! S”

Erre már nem kapok választ, csak egy kinyújtott nyelvet. Az óra többi részét nagy nehezen kibírom, és mikor kicsengetnek, úgy szaladok ki a teremből, mint akit üldöznek.

- Mi volt ma? – kérdezem a mellettem haladó, igencsak álmos képű Lucast.
- Semmi különös – motyogja.
- Ja, mindenki tőlünk kérdezte, hogy hol vagytok – morog Rob.
- Mi az, hogy mindenki? – érdeklődik Izumy.
- Hát James, meg a tanárok, ja, és ne felejtsük el a fiúkat meg a klubtagokat is – ad választ Axel.
- Ja, értem – felelem nagyon értelmesen.
- Van még valami kaja a nagyteremben? – teszi fel korábbi kérdésemet Izumy.
- Nem, már nincs, de hogy lássátok, milyen jó fej vagyok, raktam el nektek ezt-azt – válaszol vigyorogva Axel, miközben belenyúl a táskájába és kivesz belőle két kis csomagot. Az egyiket átnyújtja Izumynak, a másikat pedig nekem.
- Milyen óránk lesz? – kérdezem teli szájjal.
- Nekünk már semmi, de neked még lesz négykor egy énekóra – világosít fel Axel.
- Tényleg – kapok észbe.

- Rose! – kiált rám valaki, aki tuti nem haver, mert Rose-nak hívott, de nem is ellenség, mert nem Weasleynek. Hát megállok, megfordulok és észreveszem a kis elsőst, akinek fel van szakadva a szája széle és csuromvizes a talárja.
- Ezt a levelet Bob Barker professzor küldi neked – dadogja, én pedig leguggolok hozzá és elveszem a levelet.
- Először is köszönöm. Másodszor, ki tette ezt veled? – mutatok végig rajta kissé ingerültem. Persze, mert utálom az olyanokat, akik a kicsiken fitogtatják az erejüket.
- Nem mondhatom meg, mert akkor megbosszulja. De miért vagy ilyen kedves hozzám? – dadog tovább a pöttöm hollóhátas.
- Megbosszulja? Igen? Na, azt majd megnézzük. Ja, ami a kedvességet illeti, nos, nem szeretem, ha a kicsiket piszkálják. Mond csak a nevét – buzdítom.
- Köszönöm szépen – hajtja le a fejét. – Hatan voltak. Sandra Parkinson tette, de ott volt Malfoy meg Zambini is. A többit nem ismerem – fejezi be. Várjunk csak, Malfoy?!
- Malfoy bántott téged akár egy szóval is? – kérdezem dühösen.
- Nem, nem is szólt hozzám, csak állt ott.
- Értem… Ne aggódj, kishaver, ezek nem fognak többet bántani téged. Ha valami gondod van, csak szólj nekem. Rendicsek? – fejezem be még mindig ingerülten, majd felállok, és otthagyom a kisfiút.
- Malfoy? – kérdezi Mark. – Jól hallottam?
- Igen, Mark, jól hallottad!
- És ezek után is elmész a holnapi találkára? – faggat Izumy.
- Persze! Már csak azért is, hogy leordítsam a a fejét!
- Ez a beszéd – vigyorodik el barátnőm gonoszul.
- Scarlet! Várjatok! – kiabál utánunk valaki.
- Jasper! Szia! – üdvözlöm.
- Sziasztok! Hol voltatok egész nap? – érdeklődik.
- Na, mintha nem tudnád – morog Lucas.
- Jó, csak Scar vagy Izumy szájából akartam hallani – jön a válasz, épp mikor megpillantom a hat jómadarat, köztük Malfoyt is a folyosó végén. Őrült ötletem támad.
- Jasper, van kedved játszani? – súgom a fülébe.
- De még mennyire – suttog vissza, és tudom, hogy érti, mire gondolok. Eközben felém fordul, a falig tol, és már csókol is. A csókja most is tüzes és vérpezsdítő, de én megszakítom, mert hallom, hogy a mardekáros bagázs már a közelben van.
- Hé, ribanc! – szólok oda fölényesen, mire Parkinson idenéz.
- Oh, Weasley, csak nem kinyílt a csipád? – vág vissza fellengzősen, mire odasétálok hozzájuk és megállok tőlük néhány lépésnyire.
- Na ide figyelj, milyen jogon piszkálod az elsősöket? – teszem fel a költői kérdést, de nem is hagyom válaszolni. – Tudod, mit? Gyere csütörtök éjfélkor a csillagvizsgáló toronyba, és mutasd meg, hogy velem hogy bánsz el – fejezem be higgadt hangon, és a mardekárosokat kikerülve a többiek után eredek , de azért még vetek egy undorodó pillantást Malfoyra.
- Miből gondolod, te kis senkiházi, hogy párbajozom veled? – visít Parkinson.
- Ha beszartál, úgy is jó, de remélem, felfogta az a hülye agyad, hogy az egész suli meg fogja tudni, milyen gyáva vagy – mondom neki meglepően nyugodt hangon, pedig legszívesebben beverném azt a nagypofáját.
- Ott leszek! – vinnyog sértődötten, mire én sarkon fordulok, és vigyorogva belecsapok a fiúk meg Izumy kezébe.

- Figyelj, Scar, nem akarok vészmadár lenni, de már beszereztél szombatra egy büntetőt Izumyval egyetemben, most meg egy párbaj? – kezd bele Axel, miközben a klubhelyiség felé vesszük az irányt.
- Tudom, hogy mire gondolsz, de hallottam Teddytől a nyáron, hogy neki se nagyon volt ideje semmire sem. Ezért kihasználom az alkalmat most így az első héten. Meg különben is, az a kis ribanc nem úszhatja meg szárazon – fejezem be.
- Ez igaz, de ugye leállsz? – nyaggat tovább. Hát igen, ha Axel nem lenne velünk, akkor már rég kicsaptak volna a suliból.
- Igen, leállok… Nyugalom és lazaság – nézek rá vigyorogva, de erre már csak megcsóválja a fejét.
- Te, Scar – szólal meg egy kis idő elteltével Rob.
- Igen?
- Mi áll abban a levélben, amit az a kissrác hozott?
- Tényleg, még meg se nézted, pedig az énektanár küldte – folyik bele Mark, mire én belenyúlok a nadrágzsebembe, és kibontom a kis cetlit.

„ Miss. Weasley!
Maga az egyetlen diák a hetedik évfolyamból, és ennek nagyon örülhet. Kérem, hozza el a négy órakor tartandó énekórára a hangszerét (ha van), mást nem! A termet a harmadik emeleti folyosón találja meg. Ne késsen!
B. Barker professzor”

Fennhangon olvastam, hogy a barátaim is hallják.
- Milyen diplomatikus személyiség a korához képest – állapítja meg Izumy a Dáma portréja előtt állva.
- Kérem a jelszót! – szól a festmény.
- Bagolykaki – felel Axel, mire a kövér asszonyság felfedi a portrélyukat.

Bent szinte mindenki egyszerre néz felénk, a kis libák felállnak s elhurcolják a fiúkat, másik három szerencsétlenhez az egyik sarokba. Biztos vagyok benne, hogy az egyikük James.
- Scarlet! Izumy! – szól nekünk valaki, mi meg egymásra nézünk és elkezdünk araszolni a lánylépcső felé. De a kísérletünk sikeretlen, mert Frankie elénk ugrik és nekiáll hablatyolni arról, hogy milyen szépek és gyönyörűek vagyunk… És így tovább, és így tovább…
- James, te csókolsz a világon a legjobban! – visítja egy liba unokatesómba karolva.
- James?! – kezd vörösödni barátnőm feje. Hát persze, mert neki meg az említett személynek randija lesz – vagy lett volna – szombaton.
- Izumy, ez nem az, aminek látszik! – kezd magyarázkodásba.
- Leszarlak! – ordítja oda neki, majd hozzám fordul. – Ugorjunk fel a cuccainkért, aztán irány a könyvtárba leckét írni! Mert én itt egy percet sem bírok tovább! – az utolsó mondat megint Jamesnek szól. Amikor befejezi, felszaladunk a lépcsőn, be a szobánkba, ott összeszedjük az összes leckét és már megyünk is le a klubhelyiségbe.
- Scarlet, ne hagyj itt! – kiált nekem kétségbeesve Mark.
- Nem hagylak. De akkor állj végre a sarkadra! – mondom neki somolyogva.
- Jó-jó! – feleli, és Lucasékkal együtt elkezdi terelgetni a libákat, majd amikor kiszabadulnak, felfutnak a fiúlépcsőn. Míg fent piszmognak, odajött hozzánk James.
- Izumy, tényleg nem volt semmi!
- Nem mondtam elég világosan?! Leszarlak!
- Egyszer csak lesmárolt, és egyébként sem jártunk még!
- Azt mondtad, hogy fontos vagyok neked! Hát azt látom! És lehet, hogy nem jártunk, de (ezek után) már nem is fogunk!
- Mi az, hogy nem is fogunk? – halkítja le magát James.
- Úgy, ahogy mondtam! Szerinted én, „minden pasit megkap Izumy”, mi a francért nem kezdtem ki veled? Nem tudod? – kérdezi kissé könnyes szemmel és hisztis hangon Izumy.
- Nem – válaszolja megsemmisülten James. Közben megérkeznek a fiúk is.
- Azért, mert te minden csajt csak dugsz két hétig, aztán meg dobod! Hát engem nem fogsz! – ordítja már sírva, majd karon ragad (engem) és kirángat a portrén.

Egészen a könyvtárig nem engedi el a karom, és nem is áll meg, hiába kérjük. Aztán amikor odaérünk, megáll, és a nyakamba veti magát.
- Rose, miért csinálta ezt? – bömböli a vállamnak.
- Figyelj, kislány, jobb, hogy most kiderült, hogy nem bír ellenállni a csajoknak, bármennyire is szeret – vigasztalom.
- Miért, visszacsókolt? – enged el egy pillanatra.
- Igen – simogatja meg a hátát Lucas.
- Szuper – motyogja, majd megtörli a szemét és felnéz. – Igazad van. Jobb, hogy most derült ki.
- Menjünk be! – invitál minket Rob. – Ácsi! Mi a fenét keresünk mi a könyvtárban?!
- Egy pillanat múlva már semmit sem, Mr. Polk! – rikoltja a vénséges vén Cvikker néni.
- Elnézést! – szól vissza ingerülten Rob. – De most tényleg, mit csinálunk mi itt?
- Ne haragudjatok, srácok, de nem akartam a klubban tanulni, mert ugye ott van James is – szipogja Izumy.
- Jaj, semmi baj! – karolja át Lucas, de közben megajándékozza Robot egy lesújtó pillantással, majd elindul vele a sorok között.
- A legeldugottabb kis sarokba, ha szabad kérnem – súgja oda nekik Rob.
- Csak nem halsz bele – mondom neki.
- De igen, bele fogok halni, csak Izumy miatt nem fújom fel – motyogja, én meg kupán vágom.
- Mi történt?!
- Mr. Polk, utoljára figyelmeztetem! – visítja ismételten Madam Cvikker.
- Felfogtam! – ordít vissza Rob, majd lehuppan egy székre, és előkapja a könyveit.
- Huh, már csak negyvenöt percem van, aztán kezdődik az énekórám – mondom, miután ellenőriztem az időt, majd elindulok a bűbájtan házim megírásához szükséges könyvekért. Bő fél óra alatt végzek is, mivel ebből a tantárgyból mindig könnyű megírni a leckét. Belerakom a pergament a könyvembe ahhoz a részhez, amit vettünk, majd elpakolok.
- Srácok, én lépek a gitáromért, aztán énekre. Itt lesztek még egy óra múlva? – kérdezem őket.
- Persze, hatig itt leszünk, aztán, ahogy szoktuk, akinek nem sikerül befejezni valamelyik dolgozatát, az majd lemásolja valakiről. Szóval ide gyere, ha végzel – fejezi be Axel, fel se nézve az átváltoztatástanból.
- Kéz-, és lábtörést, hercegnő – mondja Mark, és ad egy puszit.
- Köszi, nagyfülű – mosolyodom el, majd búcsút intek, és amint kilépek a könyvtárból, futólépésben közelítem meg a klubhelyiséget. Azonban amikor belépek, James azonnal letámad.

- Scar, nem akartam visszacsókolni, de már megszoktam! – kezd bele megbánó hangon.
- James, figyelj, nekem erre most nincs időm, majd beszélünk vacsora után, jó? Egyébként mi az, hogy már megszoktad? Megszoktad, hogy lotyókat csókolgatsz? Hát jó lesz, ha leszoksz róla, ha Izumytól akarsz még valamit! – mondom, és már futok is fel a lépcsőn, be a szobánkba. Felnyitom a ládámat, kiveszem belőle a lekicsinyített gitáromat és zsebre vágom, majd szaladok a harmadik emeletre, ahol kiveszem a zsebemből a hangszert, felnagyítom, majd a hátamra kapom és bekopogok. A „gyere”kiáltásra kinyitom az ajtót, és amit odabenn látok, az teljesen letaglóz. Egy színházteremben találom magam, igazi színpaddal, amin egy zongorát pillantok meg.
- Meglepődtél, mi? – kérdezi a professzor, akinek még nem is köszöntem.
- Elnézést. Jó napot, Barker professzor – hebegek. – De tényleg meglepődtem.
- Semmi gond. Bizonyára te vagy Rose Weasley – Inkább hangzik kijelentésnek, mint kérdésnek.
- Igen.
- Nos, tisztázzunk valamit: neked ebben a teremben én mindig csak Bob leszek és tegezhetsz, de ha esetleg találkozunk a folyosón, akkor már sajnos magáznod kell.
- Értem, de hogy-hogy tegezhetem… akarom mondani, tegezhetlek? – kérdem őszinte kíváncsisággal, hiszen itt, a Roxfortban, én csak egy tanárt tegezhetek, az pedig nem más, mint Hagrid. Jó, mondjuk nekem ő nem csak tanár, hanem a barátom is.
- Miért magáznál, mikor én huszonnégy éves vagyok, te pedig, ha nem tévedek, tizenhét – jön a válasz kuncogva.
- Igen, annyi vagyok. De ha McGalagony megtudná, tyűha, kapnál a fejedre – nevetem el magam.
- De McGalagonynak ezt nem kell tudnia – röhög velem.
- Tényleg csak engem fogsz tanítani a hetedik évből? – kérdezem, előresétálok a méregzöld szőnyegen a széksorok mellett, és leülök mellé az első sorba.
- Igen, ezért is vagy nagyon szerencsés. Mert, mint tudod, a vizsgák előtt majd el foglak vinni a Pri Madonna musical iskolába, hogy könnyebb legyen a felvételid, és ha csak téged viszlek, mivel csak te vetted fel a hetedik évből ezt az órát, akkor kétszer, sőt, sokszor nagyobb az esélyed a bejutásra.
- Meg persze, kell minimum négy kiváló RAVASZ.
- Úgy bizony. Tom mondta, hogy te is feliratkoztál a baseballválogatásra, mint dobó. Ugye tudod, ha bekerülsz, nagyon kell majd hajtanod. Az a sok házi, kviddics, baseball és az énekórák.
- Tudom. De majd félévkor leadom a gyógynövénytant a barátaimmal együtt. Arra nincs szükségem egész évben, csak egy fél évig kell járnom rá.
- Talán úgy könnyebb lesz – feleli. – Na, de látom, hangszered is van, méghozzá egy gitár! – áll fel. – Vedd csak elő gyorsan! – buzdít, én pedig eleget teszek a kérésének, és kiveszem a tokjából az éjfekete akusztikus gitárom, amit karácsonyra kaptam.
- Csodás egy hangszer… Kipróbálhatom? – kérdezi izgatottan.
- Persze, csak kérlek, nagyon vigyázz rá.
- Ez csak természetes – bólogat hevesen, és elkezd pengetni.
- Nagyon tiszták a húrjai, látszik, hogy tényleg vigyázol rá – szólal meg egy idő múlva, felriasztva engem a terem bámulásából.
- Mindig itt lesznek az órák? – kérdezem hirtelen.
- Igen. Gyere fel a színpadra, megnézem a hangod – mondja, majd suhint egyet a pálcájával, és a zongora életre kel. Az óra végéig csak énekelek, meg néha beszélgetünk, ami abból áll, hogy kérdez rólam. Persze, konkrét dalokat még nem énekelhetek, csak skálázunk.

- Köszönöm, Bob – mondom neki az ajtó előtt állva.
- Oh, igazán nincs mit! És ne félj, itt jó helyen lesz a gitárod, nem fog hozzányúlni senki, még én sem – nyugtat meg.
- Ezt is köszönöm, de most már megyek, hiszen csöngettek, meg amúgy is, még házit is kell írnom.
- Sok sikert hozzá – mondja, én pedig kilépek az ajtón.
- Szervusz, Rose! Csütörtökön ugyanitt, ugyanekkor találkozunk! – hallom még a hangját.
- Szia! – köszönök én is, és elindulok a könyvtár felé. Közben majd kicsattanok a boldogságtól.

- Srácok, hihetetlen volt ez az óra! – mondom nekik, és leülök elmesélni, mit csináltunk.
- Tegezheted? – csodálkozik mellőlem még mindig Axel.
- Aha – vigyorgok, mint a vadalma. – Na, mivel nem vagytok még készen?
- Még vissza van a bájitaltan meg a bűbájtan – morog Rob.
- Jól van – mondom, azzal felállok, és elmegyek a szükséges könyvekért az átváltoztatástan és a bájitaltan részleghez. A következő egy órában nem is szólunk egymáshoz, csak akkor, ha valamit nem tudunk, aztán amikor végzek, belerakom a táskámba a teleírt tekercseket, és kinyújtózom.
- Menjünk fel a klubba, aztán irány kajálni – ásítozik Mark.
- Végre végeztünk!Már azt hittem, soha nem szabadulunk ki innen – morog Rob.
- Ne legyél már ilyen, itt sokkal könnyebben meg lehet írni a leckét, mint a klubban – oktatja ki Axel.
- Az lehet, de itt ez a bányarém könyvtáros, akitől, meg kell jegyeznem, kiráz a hideg – morog tovább, de senki sem foglalkozik vele.
- Scar, gondolom, odament hozzád James – fordul hozzám Izumy.
- Aha, megígértem neki, hogy majd beszélünk vacsora után – fojtok el egy ásítást.
- Jól van – motyogja, én pedig átkarolom, és így megyünk tovább. Miután lepakoltunk, leslattyogunk a nagyterembe.
- Komolyan mondom, a tavalyi év sokkalta jobb volt. Egy csomót mókáztunk, meg minden, most meg marad szórakozásnak a könyvtár – jegyzi meg Rob a nagyterembe érve, ahol aztán leülünk. Sajnos James nem engedi, hogy nyugodtan vacsorázzak, mert elrángat az asztal végébe, és bőszen magyaráz, hogy ő nem akarta, stb. stb. Én meg csak bólogatok, néha elmotyogok egy „igen, hát hogyne” kifejezést, de különösebben nem érdekel.
- Rose, figyelsz te egyáltalán? – néz rám dühösen James.
- Ja, figyelek, persze, csak már álmos vagyok – vágom ki magam.
- Akkor menj aludni! – kiált rám, majd feláll és elviharzik. Mintha én tehetnék róla, hogy eddig már szinte mindenkit megforgatott az ágyában.
- Ne is foglalkozz vele – ül le mellém Albus.
- Szia, nagyfiú! – köszönök rá. – Mi van veled?
- Semmi különös, csak elegem van a tanárokból, pedig ez még csak a második nap – sóhajt.
- Ezzel nem vagy egyedül.
- James miatt ne fájjon a fejed, tudod, hogy milyen, ha nem körülötte forog a világ.
- Ja, igen, már elég rendesen kiismertük – mondom. – Csajokkal mi van? Ugye, te nem vagy olyan, mint a bátyád? – váltok hirtelen témát.
- Áh, dehogy – rázza a fejét, és elvigyorodik. – A csajok megvannak nélkülem is, majd valamikor összeszedek valakit, ha meg nem, akkor így jártam.
- Jól beszélsz. De most, drága Perselus, én lépek alukálni – vigyorgok le rá, mert időközben már felálltam.
- Ne hívj már így – morog, én pedig összeborzolom a már így is kócos haját.

Mikor a srácokkal felmegyünk a klubba, ott a fiúk a szánkba rágják, hogy nehogy el merészeljünk aludni, mert ők nem tartják miattunk a hátukat.
- Jól van, jól van! – zárom le a témát. Odafent a kómás Izumyt belököm az ágyába, ő meg, úgy ahogy van, elalszik ruhástul. Nekem még maradt annyi lelkierőm, hogy megfürödjek, mert reggel annyira suta vagyok, hogy kitöröm a nyakam a tusolóban, . Aztán bedőlök az ágyikómba, és az elalvás előtti utolsó gondolatom az, hogy már alig várom a holnapot, amikor végre leordíthatom Scorpika fejét …

Haliii (: a következő tényleg nem tudom, hogy mikor fog jönni de a jövőt illetően még soksoksoksoksoksooook öltetem van (:

4. fejezet: Felelsz vagy mersz?

Csöndben baktatunk a kihalt folyosókon, nehogy az öreg Frics elkapjon minket. Már majdnem megérkezünk a hetedik emeletre, amikor észrevesszük, hogy az a rühes macska kanyarodik be a sarkon, amit épp magunk mögött hagytunk.
- Futás! – kiáltja James, mi meg persze nekiállunk szaladni. Szerencsére még épp időben elértük a faajtót, és besurranunk rajta, Mark pedig jó erősen bevágja.
- Na mi van, kalandos volt az ideút? – kérdezi Lily.
- Ja, egy kicsit – liheg James. – Apropó, hugi, te meg mi fenét csinálsz itt? Nem engedtem meg, hogy elgyere.
- És mihez kell a te engedélyed, ha? – kezd vörösödni Lily feje.
- Még csak kislány vagy – érvel James.
- Még hogy kislány? És te, aki már negyedikesen kezdte a lányokat az ágyába cipelni?! – fújtat, véleményem szerint jogosan.
- Az más, én fiú vagyok! És ne akard, hogy erről beszámoljak apáéknak.
- Beszámolsz apáéknak? Igen? – kérdez vissza cinikusan, csípőre tett kézzel. – Akkor nekem is eljár majd a szám otthon!
- Na miről? – érdeklődik gúnyosan James.
- Az éjszakai kalandjaidról! Ja, és lehet, hogy most már nagykorú vagy, de három éve még nem voltál az! És tudod, magasról teszek rá, hogy miről számolsz be apáéknak!
- Na, gyerekek, elég legyen! – ugrik közéjük Josh, akit eddig észre sem vettem.
- Majd akkor lesz elég, ha Lily szépen visszamegy a hálókörletébe! – ordít unokatesóm.
- Fejezd be, James! – állok Lil oldalára. – Lehet, hogy még csak negyedikes, de attól még itt maradhat, és itt is marad! Nem te fogod megszabni!
- Jó! De ha csak egy stiklid lesz, Lily, esküszöm… - kezdi, de a húga nem engedi neki végig mondani.
- Nem lesz, apuci! – vinnyogja oda a bátyjának.
- Na, ha kellőképpen megnevelted a húgodat – miközben ezt mondja, megrovóan figyeli Jamest -, akkor mindenkit üdvözlök! – fejezi be Jasper, én pedig körbenézek. Nagyon hangulatos kis szoba. Olyan ideális mérettel. Középen párnák vannak körberakva, gondolom, oda lehet leülni. Az ajtóval szemben pedig egy bárpult helyezkedik el. Úgy az egész helyiségben a kék és árnyalatai uralkodnak.

- Nem ültök le? – kérdezi Zambini.
- Ja, de – motyogja oda James. – Egyébként mi történt veletek, hogy ilyen jóba lettetek a Griffendéllel? – helyezkedik el az egyik párnán David mellett.
- Figyelj, most minek háborúskodni? – üti el egy újabb kérdéssel az előzőt.
- Hát, mondjuk, apa mesélte, hogy amikor ő volt ennyi idős, akkor sokkal durvább volt a helyzet – válaszolja James.
- Igen, apám is mesélte. De most mi miért ne érezhetnénk jól magunkat együtt? – tudakolózik Hart.
- De ha baj lesz belőle, akkor inkább hagyjuk… - kezdem.
- Dehogy lesz baj, Szépségem! – kapcsolódik be Malfoy is.
- Akkor jól van – mondom, majd témát váltok. - Na és ki mellé ülhetek?
- Természetesen mellém! – vigyorodik el csibészesen Scorpius. De édes…
- Oké, de te mindig vigyorogsz? – kérdezem, miközben elhelyezkedek mellette.
- Neked mindig. – Na, már megint.
- Üljetek már le! – kiált teli szájjal a többiekre James. Erre ők is helyet foglalnak, majd Jasper szólásra emelkedik.

- Szerintem mindenki ismeri a játékot. Bár tavaly kaptam valakitől egy tipikusan felelsz vagy mersz üveget, ami jelezte, hogy az illető hazudott vagy igazat mondott…
- Mi lett vele? – vágok közbe.
- Eltörte az öcsém – motyogja lehajtott fejjel.
- Azt tőlem kaptad tavaly karácsonyra – világosítom fel.
- Ne már! Tőled?
- De már, majd idén veszek neked még egyet, törésgátlással megtoldva.
- Köszi – kacsint rám. – Ki akar kezdeni?
- Én! – nézek rá kacéran, majd megpörgetem az üveget. Az csak pörög és pörög, majd megáll Izumynál. – Drága, felelsz vagy mersz?
- Egyelőre felelek.
- Oké. Mi volt életed legégőbb pillanata?
- Huh, talán az, amikor tavaly elmentünk a szüleimmel egy fogadásra a főnökéhez… - Nagyon belevörösödött, szóval tényleg ciki lehetett.
- És? – kérdezi James mellőle izgatottan.
- És apám főnökének fia nagyon bejött nekem, de egy másik vendég palotapincsije hirtelen odafutott hozzám és… Értitek, nem? – kérdi reménykedve. Egy kis hatásszünet után Rob nagyon perverz hangsúllyal és vigyorogva megszólal.
- A kutya begerjedt rád?
- Igen – suttogja lehajtott fejjel.
- Ezt még soha nem is mesélted – szólalok meg végre.
- Mert ugye nagyon égő! – jön a kissé hisztérikus válasz.
- És mi lett a sráccal? – érdeklődik James.
- Természetesen semmi.
- Ja, egyszer nekem is meséltél erről, csak a kutyás részt hagytad ki – áll össze a fejemben a kép.
- Mindegy – mondja, és megpörgeti az üveget. – Jasper! – kiált oda neki kárörvendő hangon, mert ugye őt pörgette ki. Meg kell jegyeznem, Jazz éppen piát szolgáltat nekünk. Mondjuk meg lett beszélve, hogy alkohol nincs. Mert azért holnap mégiscsak tanítás van, vagy mi a szösz.
- Tessék? – kérdi valahonnan a pult mögül. – A vajsör jó lesz?
- Persze, de gyere már! – válaszol mindannyiunk helyett Izumy, és közben nagyon dörzsöli a tenyerét. Amikor a srác mindenkinek kiosztja a szomjoltót, még nem hagyom leülni.
- Jazz, nincs véletlenül egy doboz cigid? – kérdezem. Általában nem dohányzom, csak kivételes alkalmakkor, és az az alkalom most van.
- Drága, ez a Szükség Szobája, csak kérned kell – néz rám sokatmondóan. - Kérek egy doboz cigarettát! – kiált fennhangon, mire megjelenik kezében a kívánságom, majd odadobja nekem, én pedig rágyújtok.
- Na, szóval, Jazz, felelsz, avagy mersz? – teszi fel a várva várt kérdést Izumy.
- Felelek.
- Francba – morog barátnőm az orra alatt. – De sebaj. Kivel feküdnél le legszívesebben az iskolából?
- Szerintem ez egyértelmű – feleli, és rám néz. – Scarlettel. – Válaszára lehajtom a fejem, mert az átható nézésétől elpirultam picit. El tudom képzelni, mi járhat a buksijában. Pedig nem is vagyok pirulós! Miközben ezen agyalok, Jazz megpörgeti az üveget, ami Nicolnál áll meg. A kiscsaj felel.
- Kivel csókolóznál, közölünk? – mutat a fiúkra.
- Veled – válaszol nagy pirulások közepette. És ez így ment tovább. Már mindenki volt egyszer, csak én nem, kivéve persze az elején, mert ugye én kezdtem a játékot. Ami a legdurvább, eddig mindenki csak a könnyebb utat választotta, felelt. De megtudtam, hogy Scorpius mikor vesztette el a szüzességét: tizenöt évesen. Ez az után volt, hogy James lecseszte Lilt, mert vetett egy kacér pillantást a haverjára, Davidre. Hart is hozza a formáját, Lily két barátnőjének állandóan ajánlatokat tesz (Lilynek nem, mert kissé fél Jamestől). Mivel elfogyott a piám, és nem is voltam annyira bevonva a játékba, felállok, és a pulthoz sétálok.
- Scar, mi a baj? – kiált utánam Lucas.
- Semmi, csak töltök magamnak – itt felmutatom a vajsörös üveget -, és elszívok egy szál cigit. Ti csak játsszatok nyugodtan.
- Jaj, ne már! – hördül fel Mark. Ezeknek meg mi bajuk van?
- Mi van? – adok hangot gondolataimnak felvont szemöldökkel.
- Ugye, nem sértődtél meg? – faggat Lucas.
- Már miért sértődnék meg? Azért mert volt kábé tizenöt kérdés, és még egyszer sem engem pörgettetek ki? – Kérdésemre bólintanak. – Majd sorra kerülök. Csakis azért álltam fel, mert szomjas voltam – fejezem be, és most már tényleg iszom, mert vattát köpök*. Míg elvégzem ezt a műveletet, Scorpius megforgatja az üveget.
- Na, végre! Szépségem, gyere csak! – kiált, gondolom, nekem.
- Micsoda? – kérdezem.
- A te üres helyednél állt meg az üveg. Szóval gyere – vigyorog pimaszul.
- Hm, inkább itt maradok – Azzal felülök a bárpultra.
- Nekem úgy is jó – mondja, majd feláll, és elém sétál.
- Szóval, felelsz vagy mersz? – Meg kell, hogy jegyezzem, az utolsó szót jól megnyomta.
- Mert már valaki?
- Nem.
- Akkor merek – nézek rá kacéran.
- Ez a beszéd – feleli, és felettébb feltűnően végig mér. – Vedd le úgy a felsődet, hogy közben erotikusan táncolsz nekem. – A szemei megbabonáznak, ez a szürkeség bekebelez. Ha nem lennének itt a többiek, tuti, hogy rávetném magam. De szerencsére itt vannak. Nem szabad semmilyen kapcsolatba lépnem vele, az nagy hiba volna. Sem most, sem később. Csak megrág, mint egy darab húst, aztán kiköp. Erre a kijelentésre mondaná azt a - kissé lotyó - szobatársam, Alexa, hogy „Mindegy, csak a szájában legyek”. Nehezen ugyan, de elfordítom a tekintetem, és egy kis fáziskéséssel válaszolok.
- Micsoda perverz kérés ez? – Kérdésemre csak vállat von. Mivel nagyon rekedt a torkom, ezért megköszörülöm, mielőtt folytatnám. – Vigyázz, leszállok innen – mutatok a pultra. Ő arrébb lép tőlem, én pedig érdeklődő pillantásoktól kísérve kénytelen-kelletlen teljesítem a kérését. Ezt a feladatot csak részegen tenném meg úgy, hogy tényleg beleélem magam. Mikor már a felsőmet veszem le, Scorpius összevonja a mellkasa előtt a kezeit, s nagyokat nyel. Egy szál melltartóban ott állok tőle pár centire, és hihetetlenül idegesít, ahogyan néz.
- Ha az uraság megengedi, visszavenném a felsőm – morgom az orrom alatt.
- Ki mondta, hogy visszaveheted a felsődet? – kérdezi fátyolos hangon.
- Hogy mi van? – értetlenkedem.
- Az van, Szépségem, hogy te, amíg vissza nem megyünk a klubhelyiségünkbe, ebben a szexi melltartóban fogsz velünk ücsörögni – magyarázza úgy, mintha egy ötéveshez beszélne.
- Nos, rendben. Gondolom, nincs más választásom – felelem, azzal elmegyek mellette, és visszaülök a helyemre.
- Nincs – ül le mellém, én pedig megforgatom az üveget. Zambini. Hurrá.
- Na, felel vagy mer, perverz barátunk?
- Merek.
- Smárold le valamelyikünket – mutatok magamra és a csajokra.
- Hmm, nehéz kérés – motyogja, majd Scorpiushoz fordul, és halkan, úgy, hogy mi ne halljuk, belesuttog a fülébe.
- Le ne merd smárolni, mert agyonverlek, Hart! – ordít fel hirtelen Malfoy.
- Jó-jó! – emeli fel a kezeit védekezően Zambini. – Akkor Lily.
- Nem! – most meg James ordít fel úgy, mint akinek a farkára léptek.
- Most miért?! – háborodik fel az említett.
- Mert nem és kész! – vágja rá James.
- De!
- Nem!
- Ebbe most ne menjünk bele! – szól hozzá a vitához Axel is.
- Oké! Akkor a tapasztalt Izumy, vagy a még kezdő Samantha? – vonogatja a szemöldökét fel-le Zambini, nem törődve James gyilkos pillantásával. Hé, én valamit nem értek!
- Zam… Hart, kiről sutyorogtatok Mal… Scorpiusszal? – Bajban vagyok a nevekkel.
- Szerinted? – kérdez kajánul vigyorogva.
- Passz. – Bár már kezdem kapizsgálni.
- Rólad, édeském! Ugyanis drága haverom nem engedi meg, hogy megkóstoljalak.
- Köszi, te áruló – motyogja indulatosan Scorp.
- Oh, értem. – A válaszom inkább hat suttogásnak. Miért nem engedte Scorpius, hogy Hart megcsókoljon?
- Kérlek, Izumy – hallom meg a még ismeretlen Samanta hangját, és ez a hang felébreszt a gondolataimból.
- Jó, csókold meg nyugodtan – felel neki Izumy. – Hart, Samanta szívesen smacizna veled!
- Oké! – azzal felkel, felrángatja a földről a kiscsajt, és vadul megcsókolja. Szívesen lennék ennek a kis negyedikesnek a helyében.
- Hé, ez nem pornófilm-forgatás! – szólal meg hirtelen James ingerülten. Na, ez hatott, Zambini elengedi a kábult lányt, aztán meg önelégült fejjel visszabattyog a helyére, és miután kielemezte, hogy ő milyen tökéletes, van olyan szíves, és megpörgeti az üveget. Robnak feltesz egy bugyuta kérdést, hogy volt-e már egyéjszakás kalandja. A választ szerintem mindenki kitalálta már. Igen.
Jó kis este volt, és történt pár dolog, mielőtt éjfél előtt pár perccel szedelőzködni kezdtünk. Elcsattant még két csók: Izumy meg James, és Ayrton meg köztem. Kivéve Lilt, mindenki rágyújtott legalább egyszer - picit elvetettem a sulykot, és vagy tíz szálat elfüstöltem, csak Hugo meg ne tudja, mert akkor beköp apáéknak! -, Scorpius ellenségesen méregette Ayrtont a csók előtt, közben és utána. James randizni hívta Izumyt, amit barátnőm el is fogadott. Körülbelül ennyi, most pedig próbálom elvenni a felsőmet a Szőke Hercegtől.
- Malfoy, kérem a felsőm, ugyanis enélkül kötve hiszem, hogy ki tudok menni innen! – szólok rá indulatosan.
- Most miért vagy ilyen mérges? Nagyon kívánatos vagy ebben a melltartóban – vigyorog rám kajánul.
- Szóval kívánatos? – kérdezem, majd felpipiskedek a füléhez és belesuttogok. – Ha nem szeretnéd, hogy más fiúk is ezt gondolják, akkor visszaadod a felsőmet! – ahogy elnézem, megfontolja.
- Öhm, Scarlet, mi megyünk! – kiált nekem Mark.
- Ne merjetek itt hagyni! Ti is tudjátok nagyon jól, hogy a Kövér Dáma utálja, ha többször zargatják!
- Jó, de siess! – jön az álmos válasz.
- Rendben, Szépségem, visszakapod a felsődet, de csak azért, mert volt igazság abban, amit sutyorogtál nekem – mondja, és lehajol a fülemhez majd halkan megszólal, miközben a szája olykor-olykor hozzámér. – Ígérem neked, hogy lesz egy nap, amikor majd csakis én foglak téged nézegetni melltartóban… vagy anélkül – fejezi be, és még jobban meglepődök, amikor elkezd öltöztetni. Hagyom, mert hihetetlen érzés, amikor az ápolt, férfias keze végigsimít az oldalamon. – Meg kell jegyezzem, jobban szeretek vetkőztetni, de téged még öltöztetni is jó – dorombol nekem mély, elbűvölő hangján, és elindul az ajtó felé. Amikor felébredek Scorpius bűvöletéből, megfordulok, és elbattyogok a többiekhez.
- Na, végre! – morog David.
- Jól van, na! – válaszolok.
- Menjünk! – indítványozza Jazz, majd kilépünk a kihalt folyósora. Scorp és Hart jobbra, mi pedig balra megyünk.
- Jó éjt, Szépségem! – kiált Scorpius, mire visszanézek rá.
- Neked is! – Szőke Herceg. Persze ezt már csak magamban teszem hozzá.

Csendben baktatunk a Griffendél-toronyba. Mikor megérkezünk, Jasper nagyon tapintatosan felébreszti a Dámát, aki végignéz rajtunk, és valami olyasmit motyog: „Ezek a fiatalok egyre rosszabbak”, majd beenged minket.
- Jó éjt, fiúk, reggel az első óránk lyukas, ezért háromnegyed tízkor legyetek itt lent – búcsúzok, és folytatom utamat a lánylépcső felé. Beesek az ajtón, ugyanis tudom, hogy két szobatársunk nincs bent. Csak akkor használják a lányhálót, ha menstruálnak, ami havonta csak egyszer fordul elő, bár jobb lenne, ha egyszer sem történne, mert akkor nem kéne szenvednem egy héten keresztül, és csak kettőnké lenne a háló Izumyval. Míg a gondolatmenetemet folytatom, egy lajhár tempójában szedem össze a pizsamám, és battyogok a fürdőbe. Tíz perc múlva tisztán - azt nem mondom, hogy üdén, mert az nem volna igaz - bedőlök ágyamba, és rögtön el is alszom.

Reggel káromkodásra, ablaknyitódásra, bagolyhuhogásra, és a nevem ordítására ébredek. Nem kellemes, de kénytelen vagyok kinyitni a szemem. Izumy ott áll az ágyam mellett egy levéllel és egy szál vörös rózsával a kezében.
- Neked jött – motyogja, és leül mellém.
- Kitől? És egyáltalán mennyi az idő?
- Kilenc múlt öt perccel, de ha kinyitod, azt is megtudod, ki küldte. - Kijelentésére elkezdem bontogatni a levelet, és még a lélegzetem is elakad, amikor meglátom a félbe hajtott pergamenen azt a nevet, ahogyan Scorpius szokott hívni…


*nagyon szomjas