BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS »

2010. február 17., szerda

3. fejezet: Egy átlagos nap

- Rose! – ordított Izumy, és hallottam, ahogyan elhúzza az ágyfüggönyt. Állj, mióta van Izumy a szobámban, és mióta van nekem ágyfüggönyöm? Mikor eljutott a tudatomig, hogy már a Roxfortban vagyok, és kezdődik a tanítás, abban a pillanatban felültem az ágyamban.
- Fent vagyok – motyogtam az orrom alatt, és hunyorogva felnéztem barátnőmre, aki, hozzáteszem, egy vödör vízzel állt az ágyam mellett, ja, és már fel volt öltözve, ahogy a többiek is. Egyébként a többiek, azaz csak ketten, Niki és Alexa azok a személyek, akiken már végigment az egész iskola.
- Te meg mi a francot akartál azzal a vízzel? – adtam hangot a gondolataimnak, közben pedig kikászálódtam az ágyból.
- Fel akartalak kelteni, ugyanis fél nyolc van, és nyolckor jelenésünk van a klubhelyiségben – morogta.
- Oh, és mióta keltetek? – kérdeztem, és elkezdtem kutatni a szekrényemben ruha után, mert már a manók éjjel kipakoltak a ládánkból.
- Kb. háromnegyed órája, de siess, légy oly szíves.
- Jó, jó! – mondtam, és beszaladtam a fürdőbe. Húsz perc múlva már napra készen álltam az ajtóban. Egy hosszú, fekete csőfarmer, fehér, rövid ujjú ing, griffendéles nyakkendő, és a kedvencem, egy fekete, nyolc centis sarkú cipő.
- Kész vagyok, mehetünk! – mondtam Izumynak.
- Te, Scar, szerinted mi lesz az első óránk? – kérdezte, miközben lebattyogtunk a lépcsőn.
- Miben fogadunk, hogy bájitaltan a mardekárosokkal? – kérdeztem tőle vigyorogva.
- Huh, tényleg, ez eszembe sem jutott – mondta színpadiasan, és körülnéztünk a klubhelyiségben. Meg is találtuk azt a négyest, akiket mi kerestünk.
- Fiúk! – kiáltott oda Izumy.
- Na, megjöttek a csajok, és csupán tíz percet késtek! – mondta elégedetett fejet vágva Mark.
- Scar, felírtalak a baseballválogatásra, mint dobó, és Axel meg én is jelentkeztünk – mondta Rob, és közben felálltak.
- Oké, akkor menjünk a nagyterembe! – válaszoltam neki.

- Szerintetek mi lesz az első óránk? – fordul hozzám Lucas.
- Ugyanezt kérdezte Izumy is, de kettőt találhatsz, harmadikra megmondom – mondtam vigyorogva.
- Jaj, várjál, kitalálom, bájitaltan a mardekárosokkal…
- És kedvenc professzorunkkal, Galfgonnal? – fejezi be Mark.
- Talált, süllyedt! – válaszoltam vigyorogva.
- Egyébként nagyon jól néztek ki, csajok – mondta hozzánk fordulva Rob.
- Köszi – mondta Izumy. – De Scart nagyon nehezen tudtam felkelteni, még annak a két libának is segíteni kellett – fejezte be bosszankodva.
- Melyik két libával is vagytok egy szobában? – kérdezte Mark.
- Nikivel és Alexával, de kíváncsi vagyok, most kit nyaggatnak – mondtam.
- Nem ők azok a lányok, akik a suli úgymond ribancai? – kérdezte Lucas.
- Jaj, ne tegyél úgy, mintha veled nem próbálkoztak volna – korholta játékosan Izumy.
- Most mi van, elfelejtettem, és se tudok minden libát név szerint – kapja fel a vizet Luc.
- Ne kapd már fel a vizet mindenen, Lucas – kapcsolódott be Axel.
- Jól van, na – morogta neki Lucas, és pont belebotlottunk az említett libákba.
- Helóka, fiúkák! – köszöntek ránk - azaz csak a fiúkra - szinte egyszerre.
- Sziasztok, lányok – mondta oda Lucas, és már mentünk is tovább.
- Úgy utálom őket – morogta az orra alatt Izumy.
- Ne aggódj, én is – mondtam, és megérkeztünk a nagyteremhez.
- Na, befelé – motyogtam halkan, és elindultunk, elöl Izumy és én, mögöttünk pedig a fiúk. Én elnéztem a mardekáros asztal irányába, és meg is találtam a szememmel Scorpiust. Éppen egy kiscsajt hallgatott látszólag nem nagy figyelemmel, mire a lány – ha jól tudom, Melanie – oldalba bökte, és felénk mutatott. Scorpius rám emelte szürke szemeit, és egy pillanatig egymás szemeit figyeltük, mire én elfordítottam a fejem, mivel elértük a helyünket.
- Hogy nézett Malfoy – intézte nekem szavait Lucas.
- Ja, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből – válaszoltam.
- Mi mindenben támogatunk – ajánlotta Mark.
- Köszönöm – válaszoltam, mire megjelent mellettünk James, és Izumyhoz intézte szavait.
- Szia, Izumy, csak azt akartam kérdezni, nincs-e kedved ma velem reggelizni? – kérdezte, és barátném kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Öhm…
- Persze – súgtam oda neki, és úgy, hogy ne lássa, egy elégedett mosolyt küldtem Jamesnek.
- Jó, persze – felelte most már Izumy kicsit bátrabban, és felállt, majd leültek az asztal eleje felé.
- Na, ez is megvolt! – mondtam a fiúknak elégedetten.
- Benne volt a kezed, mi? – kérdezte vigyorogva Axel.
- Nem-nem – bizonygattam. – Csak elárultam Jamesnek, hogy nagyon oda van érte Izumy, ennyi.
- Tudjátok, mibe fog ez torkollani? – kérdezte most Rob, és a tenyerét dörzsölte.
- Na mibe? – kérdezte gyanakodva Luc.
- Óriási szexbe! – kiáltotta.
- Drága Merlin, hogy lehet valaki ennyire perverz? – kérdeztem és az ég felé emeltem a tekintetem.
- Most miért? – kérdezte tovább Rob ártatlan fejet vágva.
- Hagyjuk inkább – motyogta oda neki Lucas, és amikor a nagyterem ajtaja felé néztem, akkor vettem észre, ahogy most vonul be éppen Jasper* és a bandája.

- Jasper! – kiáltottam oda nekik, és elindultak felénk. Jasper egyébként átlagon felülien néz ki. Mivel muglik a szülei, ismeri az ottani divatot, és kifejezetten bele is éli magát. Van egy piercing a bal szája sarkában, fekete haja félhosszú, és némileg a szemébe lóg, ja, és akinek nem elég, fültágítója is van. Jó, persze, Ayrton és Josh is hasonlóan néznek ki. Egyébként tavaly év végén nagyon hajtott, és a nyáron is párszor összefutottunk, de nem tudom, mi fog belőle kisülni.
- Csaó, csajszi! – mondta és leült mellém Izumy helyére. – Hello, srácok!
- Szia, mi van veled? Csajok? – kérdeztem.
- Megvagyok, és csaj most nincs a láthatáron – vonta meg a vállát.
- Sziasztok! – köszöntem Josh-nak és Ayrtonnak.
- Szia, Scar! – mondták.
- És veled mi van? Pasi? – kérdezte.
- Nagyon velem sincs semmi, és pasi se nagyon akadt mostanság a horgomra.
- Akkor némileg egy cipőben járunk – válaszolta, és szinte futva megérkezett házvezetőnk, az örökké késő Longbottom professzor.

- Jó reggelt, gyerekek! – köszönt szinte fuldokolva. – Mindenkinek itt van az órarendje – mondta, és kiosztotta a körülöttem lévő fiúknak.
- És én? – kérdeztem félve.
- Ne aggódj, nincs semmi baj, csak fel szeretném neked sorolni az óráidat, hogy minden rendben van-e, mert tavaly volt egy kis hiba. Gyógynövénytan, átváltoztatástan, sötét varázslatok kivédése, bűbájtan, bájitaltan, és ének, igaz? – fejezte be.
- Igen, azt hiszem, ennyi lenne. De még talán lesz a baseball – mondtam gyorsan.
- A baseballedzések ugyanúgy lesznek, mint a kviddics, délutánonként – válaszolta.
- Akkor ennyi – mondtam, mire intett egyet a pálcájával, és átnyújtotta az én órarendemet is.
- Anyádékkal minden rendben? – kérdezte, de közben már másoknak is kiosztotta az órarendjét.
- Igen-igen – válaszoltam.
- Apád üzent, hogy figyeljek rátok, mert nem szeretnék, ha megint annyi bajba kerülnétek, mint tavaly – mondta.
- De ugye…
- Ne ijedj meg, biztosítottam, hogy figyelek rátok, de attól még nem számolok be minden lépésetekről – kacsintott nekünk, és továbbállt.

- Ezért utálom, hogy ismerik egymást – morogtam az orrom alatt.
- Azért reménykedjünk, hogy nem ilyen szar a helyzet – bátorított Mark.
- De talán mégis vissza kéne fognunk magunkat – mondta Axel.
- Ne játszd itt a szentet – válaszolta neki Rob.
- Jól van, na! – mondta neki Axel.
- Jó, persze, év végén majd mennünk kell a könyvtárba is, és vissza kéne fognunk magunkat – mondtam.
- Na ne már, Scar, ne kezdd te is! Ez még csak az első nap, messze még az év vége! – mondta nekem Lucas.
- Jó, tudom, tudom! – hagytam rájuk.
- Mi az első órátok? – fordult hozzánk Ayrton.
- Bájitaltan – morogtam oda.
- Ennyire nem szereted? – kérdezett Josh. – Én személy szerint imádom, mert tök jól lehet idegesíteni Galfgont – vigyorodott el.
- Ja, tényleg kicsit szenilis az öreg – kapcsolódott bele Mark is.
- Már alig vártam, hogy végre láthassam azt a cukin kopaszodó fejét – vinnyogta vékony hangon Jasper.
- Fúj, de szar lett a nyáron az ízlésed – nézett rá finnyáskodó fejet vágva Rob.
- Na, azért még nem kell ám ferde hajlamra gyanakodni, én még mindig a vörösöket szeretem – nézett rám, és közben fel-le húzogatta a szemöldökét.
- Csak a vörösöket? – kérdeztem vigyorogva.
- Aha – mondta mit sem sejtve.
- Jó, mert akkor ott az öcsém – válaszoltam még mindig vigyorogva.
- Szemét vagy – morogta.
- Na, mi ez a hirtelen hangulatváltozás? – kérdeztem.
- Kicsit sem hasonlít rád az öcséd - nézett fel rám, mert közben már felálltam.
- Szerencséd, hogy ezt mondtad – mondtam neki. – Na, fiúk, akkor szerintem menjünk fel a táskákért.
- Oké! – mondták, és felálltak.

- Képzeljétek, tök jó fej lett ez a Malfoy – mondta Jasper.
- Tényleg? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Aha, nyáron párszor összefutottunk, de mondjuk soha nem volt olyan, mint példának okáért a nagyapja, olyan kegyetlen és lekicsinylő – magyarázta.
- Ja, mondjuk az nekem is feltűnt az évek folytán, de persze azért néha, sőt, szinte minden nap tett mindenkire sértő megjegyzéseket – folytatta Josh.
- De szerintem annak nagy részét a haverjai erőltették rá – fűzte hozzá Lucas.
- Ez is igaz – mondta, majd hirtelen témát váltott. – Este lesz egy ilyen buliféleség a Szükség Szobájában, üvegezéssel, meg ilyenek, és arra gondoltam, hogy eljöhetnétek.
- Kik jönnek? – kérdezte Rob.
- Hát ugye mi hárman leszünk az úgymond házigazdák. Ott lesz James, Fred, Hart, Scorpius… - De nem engedtem folytatni.
- Jönnek a Mardekárból? – fojtottam belé a szót.
- Igen, de csak ők ketten, nyugi, a többi sznob nem – válaszolta.
- Na, szóval, akkor még kik jönnek? – kérdezte hirtelen Lucas.
- Aztán még David, Lily, Samanta, Nicol, na meg ti, ha eljöttök – fejezte be, és könyörgőn rám nézett.
- Hát persze, hogy elmegyünk – mondta vigyorogva, tenyerét dörzsölve Rob.
- Oké! – mondta, és elértünk a Dáma portréját. – Bagolykaki – mondta a jelszót.
- Menjetek – válaszolta rá, és utat engedett nekünk.
- Várjatok meg, mindjárt jövök! – kiáltottam oda a fiúknak.
- Persze, hogy megvárunk – kiáltotta vissza Axel. Én meg felszaladtam a táskámért. Ahogy beértem, már láttam, hogy Izumy cucca nincs itt, így én is összeszedtem a motyómat, és leszaladtam a lépcsőn, már ahogy a magassarkúm bírta.
- Hánykor lesz? – kérdeztem.
- Este hétre gyertek a hetedik emeleti folyosóra, már ott lesz az ajtó is – válaszolta Josh.
- Hogy-hogy csak a Mardekárból jönnek ketten, és Griffendélből is alig? – kérdeztem.
- Mert igazából nem egy buli lesz, ahol sokan leszünk, hanem ilyen baráti összejövetel – válaszolta Josh.
- Értem. De ha csak a Griffendélből jönnének, akkor tarthatnánk a ti szobátokban, nem?
- De igen, csak akkor nincs ott lebukás veszélye, mert ugye az izgalommal jár – mondta, majd hirtelen furcsán méregetni kezdett. – Egyébként te honnan tudod, hogy hol van a szobánk?
- Onnan, hogy már ezerszer jártam ott – vágtam rá.
- Aha, és miért voltál te annyiszor nálunk? – vigyorgott tovább
- Csak. És légy oly kedves, ne gondolj mindig a legrosszabbra – néztem rá tettetett megrovással.
- Igenis, te szentfazék! – kiáltotta rám.
- Nem vagyok szentfazék – tettem keresztbe a kezem a mellkasom előtt durcásan.
- Hát persze – bólogatott hevesen.
- Hagyjatok már!
- Én hagylak – válaszolta.
- Én viszont nem – mondta Jasper, és mellém állva belémkarolt.
- Oh, most akkor jártok? – kérdezte vigyorogva Axel.
- Peeerszee! – kiáltottam és pont egy nagy csapat olyan kiscsaj mellett mentünk el, akik szinte megőrültek Jasperért. – Játsszunk egy kicsit – súgtam Jasper fülébe, és finoman nekilöktem a falnak, majd eléálltam, és kérdő tekintetére válaszolva megcsókoltam.

Először meglepődött, de aztán viszonozta a gesztusomat. A nyelvét finoman a számba dugta, karjai pedig bilincsként tartottak. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de nekem óráknak tűnt, mire elengedtük egymást. Jasper kipirult arccal nézett rám, és gondolom, én is hasonlóan festettem. Ő eszmélt fel először, elengedte derekamat, megfogta kezemet, és mentünk tovább, a lányok féltékeny pillantásaitól kísérve. Gondolom, már szövögetik a kapcsolatunkat, de ez volt a célom, tavaly is sokszor csináltunk ilyet a nagyközönségnek. Vagy azért, mert Jazz már nem bírta elviselni a lányok nyavalygását, és mert úgy hitték, hogy velem jár, nem mertek velem versenyre kelni, a másik ok pedig a móka volt, semmi egyéb. Így talán rólam is csak Jasperrel karöltve állnak neki pletykálni. Majd kiderül. Míg gondolkoztam, elértük a termet.
- Mi is volt ez pontosan? – kérdezte Jasper.
- Figyelj, tavaly is tettünk ilyeneket, hogy idegesítsük ezeket a buta libákat – mondtam neki. – És ne haragudj.
- Nem haragszom, legközelebb is tehetünk ilyeneket, engem nem zavar – nyugtatott meg.
- Rendben, de csak úgy zárójelesen megjegyzem, igazán jól csókolsz.
- Oh, kösz – szerénykedett. – Azért te sem vagy ám piskóta.
- Köszike – mondtam neki nyávogós hangon, és egyszer csak megforgatott – mert még mindig fogta a kezem -, mire én megszédültem és ráestem, de úgy, hogy a földön kötöttünk ki, és kirobbant belőlünk a nevetés.
- Honnan jött az ötlet, hogy megforgatsz? – kérdeztem, még mindig rajta fekve.
- Csak egy hirtelen felindulás volt – mondta, én meg lekászálódtam róla, és felsegítettem. Leporoltuk magunkat, és amikor felnéztem, láttam, hogy Scorpius minket figyel.
- Scorpius, Hart, jöttök este? – kérdezte Ayrton.
- Persze, hétkor a hetedik emeleten találkozunk – válaszolta Hart, majd hozzám fordult. – Hé, Kis Vörös, te is jössz? – kérdezett vigyorogva, én meg odaálltam elé, és úgy beszéltem.
- Igen, én is megyek, és remélem, érthetően mondom el: nem vagyok Kis Vörös. – tagoltam el az utolsó szavakat. – Van normális nevem: Scarlet. Világos? – kérdeztem.
- Mint a Nap – mondta, én pedig elégedetten odébb álltam, de még hallottam, ahogyan súgja Scorpiusnak. – Kis Vörös.
- Azt hittem, hogy őt is lesmárolod – vigyorgott Mark.
- Még csak azt kéne – morogtam az orrom alatt.
- Nem jön már ez a szenilis férfi? – kérdezte ingerülten Lucas. – Már elmúlt fél tíz.
- Csak nem hiányolod? – kérdezte Rob.
- Nem, dehogy, csak kissé idegölő, hogy nem ismeri az órát, nekünk meg itt kell szobrozni – morogta válasz gyanánt.
- Mondasz valamit – sóhajtottam, és épp készültem leülni a földre, mikor befutott a professzor. – Emlegetett szamár mindig megjelenik – motyogtam oda a többieknek.

Miután a professzor beterelt minket, leültem a szokásos helyemre, ami történetesen Mark és Izumy közt van.
- Bocsánat a késésért, csak tudjátok, az én koromban már nem vagyok olyan fitt, mint ti – dörmögte. – Nagy kár volt leülnötök, ugyanis megváltozik mától a helyetek. Minden hármas párosban lesz egyaránt Mardekáros és Griffendéles tanuló is. – Erre a kijelentésére mindenki felhördült. – Az első hármas csoport pedig így fog állni… - mondta, és elkezdte sorolni a párokat.
- Mr. Malfoy. – Jaj, Drága Merlin, csak ne én legyek. – Mr. Zambini, és mondjuk Miss Weasley – fejezte be.
- De tanár úr, köztudott tény, hogy ők ketten – mutattam a két fiúra – a legjobb barátok. Ők miért lehetnek egy párban? – kérdeztem kissé ingerültem.
- Azért, mert maga fog középen ülni, úgyhogy fáradjon hátra – válaszolta. Hát komolyan, ezt nem hiszem el. Mit volt mit tenni, felálltam, fogtam a cuccom, és elmentem a leghátsó padhoz, ahol két fiú vigyorgott.
- Ennyire ne élvezzétek – morogtam.
- Már miért ne? – kérdezett vissza Zambini.
- Csak – mondtam neki, aztán Malfoyhoz fordultam. - Most pedig, légy oly kedves, és menj a helyemről.
- Oh, igenis – vigyorgott tovább, majd leültem.
- Nos, ha mindenki elfoglalta a helyét, akkor kezdeném az órát – emelkedett szólásra Galfgon.
- Amiből már csak tíz perc van – kotyogott közbe James.
- Nem baj, a következő órám is veletek lesz – mormogta, és nekiállt a RAVASZ-okról papolni, hogy milyen fontos, de persze senki sem figyelt, ahhoz meg már túl mulya a professzor, hogy rá is szóljon valakire. Én meg ültem a két mardis között, és éreztem, hogy mind a kettő engem néz.
- Muszáj engem bámulni? – kérdeztem tőlük.
- Aha – motyogta Malfoy, majd hirtelen témát váltott. – Ti jártok Jasperrel?
- Témánál vagyunk – motyogtam nagyon halkan az orrom alatt.
- Mi?
- Semmi. Egyébként nem.
- Csak mert úgy néztetek ki.
- De majd este kifaggatunk ám téged! – kapcsolódott be Zambini is vigyorogva.
- Mi van? – kérdeztem felvont szemöldökkel. A válaszát már sajnos nem hallhattam.
- Ha kérhetem a kisasszonyt, ne szórakoztassa az urakat – szólt rám Galfgon.
- De… - inkább nem fejeztem be, mert a végén még tőlünk vonnának le pontot.
- Valami probléma van?
- Semmi. Elnézést, professzor – morogtam.
- Én is úgy gondoltam – válaszolta elégedett fejet vágva.

Ezután a nap eseménytelenül telt. Miután miden tanár elmondta minden órán röpke fél órában, hogy milyen fontosak is az év végi vizsgák, elindultunk fél ötkor vacsorázni. Ha jobban belegondolok, nagyon fáradtnak éreztem magam, de ha az estére gondoltam, felment az adrenalin szintem. Bekaptunk pár falatot, és Izumyval felvágtattunk a hálónkba. Gyorsan megfürödtünk, és elkezdtünk készülődni. Rám egy hosszú, fehér csőnadrág, a fekete vászoncipőm, felülre pedig egy egyszerű, ujjatlan, fekete pamut top került. Nem akartam túlzásokba esni. A hajamat begöndörítettem. Mondjuk Izumy addig nyaggatott, míg egy kis sminket is felkentem magamra, de tényleg csak egy kicsit. Ő már vadabban festett. Rajta egy szürke miniszoknya volt, mélyen dekoltált felsővel megtoldva. Lebattyogtunk a klubhelyiségbe, ahol már nemcsak a fiúk várakoztak, hanem James, Fred és David. Gondoltam, Lily a barátnőivel jön.
- Na, indulás! – indítványozta James, és odasomfordált Izumy mellé. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól fog sikerülni ez az este…


*Jasper nevét a Twilightból vettem, mert nagyon megtetszett. Persze, aki tudja, kiről is van szó, az biztosra veheti, hogy a történetbéli Jasper teljesen eltér Meyer vámpírjától. ;)

2010. február 3., szerda

2. fejezet: Irány a Roxfort!

- Rose Weasley, ha nem nyitod ki most azonnal az ajtódat, berobbantom! – ordít apa, mint a sakál, de olyan kómás vagyok basszus.

- Fél kilenc van, ha nem zavarna! – ordít tovább. Fél kilenc? Jaj, drága Merlin! Majd egy párduc gyorsaságával az ajtóhoz szaladok.

- Apa! Sietek, jó?- kérdezem és mondom egyben lihegve.

- Jó! – válaszol ingerülten. Végül is, meg tudom érteni, mindig ez van. Majd becsukom az ajtóm, és nekiállok öltözködni. Felveszem a tegnap kikészített ruháimat, egy térdig érő, sötétkék színű farmert, majd befűzöm a nagy halálfejes csattal ellátott övemet, felülre pedig egy mélyebb dekoltázzsal megtoldott mélyzöld topot. Ha lúd, legyen kövér. Ja, és hogy tökéletesen megbolondítsam a Roxfort hímnemét, cipőnek pedig egy fekete-fehér kockás vászoncipőt. Majd fogom a piperecuccaimat és elfutok a fürdőbe. Hogy gyorsabban végezzek, most nem mugli módszerrel vasalom a hajam, hanem egy egyszerű varázslattal, utána pedig egy szoros gumival felkötöm a fejem tetejére és hagyok elől egy kis tincset. Perfekt! Visszamegyek sietős léptekkel a szobámba, majd fogom a ládám és lelebegtetetem a földszintre.

- Na, itt is vagyok! – kiáltom.

- Gyere reggelizni - szól anya.

- Ok – mondom. - Na és Hugo? – kérdezem, miközben már vajazom a kenyeremet.

- Szokás szerint pakol – motyogja apa álmos szemekkel. Na mi van, hosszú volt az éjszaka?

- Az nem pakolás, hanem egy nagy szemétdomb beletömködése egy ládába – magyarázok.

- Mi van? – kérdezi élesen öcsém majd oda dobja a ládáját az enyém mellé. Oh, szegény, milyen jó, ha az ember boszorkánya már nagykorú.

- Talán tessék! Nem kell már hajnalban kötözködni! – osztom neki az észt.

- Kicsim, tíz óra nem hajnal - javít ki anya. Nekem igenis hajnal.

- Jól van, na, Miss. Tökély! – morog tovább.

- Jaj, ha már a beceneveknél tartunk, hogy vagy, Peluskám? – kérdezem cinikusan mosolyogva.

Közben leült velem szemben.

- Ne merészelj így hívni! – ordít.

- Na elég legyen most már! – kiabál apa. – Mindenkinek van normális neve! És most reggeli van! – fejezi be. Ezután mind a ketten befogtuk. Miután befejeztük, apa szólásra nyitotta a száját.

- Kandallóval megyünk, nem autóval rendben? És akkor a falon sem kell átszaladnunk – veti fel ötletként.

- Oké, de én megyek először! – mondom, majd belépek a kandallóba egy marék hopp porral a kezemben. – King’s Cross pályaudvar!

- Na végre, már azt hittem elakadtál a hófúvásban! – torkolltam le öcsémet, ugyanis tíz percet vártunk rá mire megjelent a kandallóban.

- Jól van, na, a szobámban hagytam a pálcámat! – mentegetőzik.

- Jellemző – morgom az orrom alatt.

- Na ha befejeztétek – itt megrovón végigmért mindkettőnket apa. –, akkor menjetek fel a vonatra és keressetek magatoknak üres kupét, úgysincsenek még olyan sokan, hiszen háromnegyed óra múlva indultok. – Mire befejezi és már nekiálltam lebegtetni a ládám.

- Na akkor mindjárt jövök elköszönni! – mondom és elindulok a gyönyörű piros vonathoz. Sikeresen felszálltam, találtam is a vonat vége felé üres kupét, majd lepakoltan. Mire végeztem, és leszálltam már nagyon sokan voltak. Anyáékat nagy nehezen megtaláltam, de öcsém már ott ácsorgott velük.

- Figyeljetek, most nem maradhatunk, mert sietnünk kell munkába, de azért majd írjatok rendben? – mondja és kérdezi apa egyben.

- Persze, oké! – felem, mire apu megölel.

- Vigyázz magadra, kislányom, és ne keveredj bajba, jó? – mondja majd anya is, megölel. – Igaza van Ronnak vigyázz magadra, és nagyon szeretünk! – néz rám könnyes szemekkel, nem értetem soha miért sír, hiszen nem örökre megyek el.

- Megértettem, és én is szeretlek benneteket! – mondom és megpuszilom őket. Ezután ugyan ezt eljátszották Hugóval, majd integettek párat és dehoppanáltak, gondolom haza.

- Na, csá, öcsi, találkozunk a suliban! – mondom öcsémnek, és már ott sem vagyok. Elindultam, hogy meg keressem a haverokat, de nem találtam őket. Ehelyett belebotlottam Malfoyba és bandájába. Na, már csak ez hiányzott.

- Á, a Kis Vörös, nem hittem volna, hogy ilyen hamar látlak – üdvözöl vigyorogva.

- Oh, Malfoy már úgy hiányoztál nekem – sóhajtottam színpadiasan. – Egyébként nem vagyok Kis Vörös!

- Tényleg hiányoztam? – kérdez még mindig vigyorogva.

- Álmodban! – vágom rá, és karba teszem a kezem magam előtt.

- Milyen kis naiv vagy, álmomban mást is csinálunk, remélem, nem kell megmagyarázni neked, hogy miket - feleli és jól megdöbbenek. Amin láthatóan jól szórakozik, ezért összeszedem magam.

- Te mekkora egy bunkó vagy! – kiáltom a képébe, mire ő int a bandájának, hogy hagyjanak minket kettesben. De az egyik gyerek még jól végig mért azt hiszem Hart Zambini. Drága Merlin, miért szabadítod rám ezeket a sznob Mardekárosokat, ha?

- Majd mindjárt bebizonyítom, hogy nem vagyok bunkó! – feleli és mélyen a szemembe, néz. Ha most azt kérdezitek, hogy mit látok a szemében, hát nem azt a hidegséget, amit az elmúlt évek során mindig. Ez nem hidegség, hanem valami más, de biztos csak tévedek, Malfoy nem néz így rám, egy félvérre.

- Kösz, inkább ne – felelem, és elfordítom a fejem, majd megfordulok, hogy induljak, mire elém ugrik.

- Beszélgessünk – mondja lágyan. Anyám de helyes!

- Mi van? Te beteg vagy! – vágom rá és megpróbálom kikerülni. Persze sikertelenül. Elkapja a karom és visszafordít maga elé.

- Komolyan mondtam – mondja – Egyébként mit akarsz kezdeni magaddal, miután elvégezted a sulit? – feleli én, pedig csak bámulok magam elé, most komolyan Scorpius Malfoy próbál velem csevegni?

- Operett énekesnő szeretnék lenni vagy színész – mondom, mire ő megdöbbent fejet vág.

- Hűha! Akkor mindig megnézlek majd!

- Öhm… Malfoy te most miért csevegsz velem? – kérdezem tőle.

- Csak úgy – feleli könnyelműen.

- Értem – felelem megbotránkozva. – És te mihez kezdesz az életeddel a Roxfort befejeztével? – kérdeztem, és próbáltam könnyed hangot erőltetni magamra, ami nem volt könnyű.

- Kviddicsezni fogok! – mondja nagy büszkén.

- Wow! – nyögöm ki. – És ez biztos?

- Aha, apa szerint idén a suliba érkezik egy kviddicscsapat asszem az Írek, élükön Kevin Molovollal! – közli vidáman. Kevin is jön? Jaj, ne, én nem akarom, hogy felismerjen vagy valami.

- Kevin Molovol? – adok hangot véleményemnek.

- Ja, miért, nem szereted? Azt hittem igen, hiszen tavaly a Világkupán nekik szurkoltál – vonja fel a szemöldökét, miközben válaszol.

- Igen tavaly nekik, de mára megváltozott a véleményem – válaszok feszengve.

- Értem – mondja, de látom a fején, hogy valami még kikívánkozik azon a szép kis száján. – Egészen megváltoztál tavaly óta – mondja és elnéz a fejem felett, ugyanis magasabb nálam nagyon sokkal. Na, csak ezt akarta mondani?

- Kösz, de jó vagy rossz értelemben? – kérdem és felvonom az egyik szemöldökömet.

- Természetesen, jó – feleli, és rám emeli szürke szemeit, ugyanis eddig egy oszloppal szemezett mögöttem.

- Scarlet! – kiállt egy hang, amiben Izumyt ismerem fel.

- Oh, szia Malfoy, majd találkozunk a suliban! – mondom neki, majd megfordulok és elindulnák, de megint megfogja a karom.

- Hívj Scorpiusnak, és alig várom a percet, hogy újra beszélj velem! – mondja elképesztően vonzó hangon és ad egy puszit a szám sarkára, majd eltűnik a tömegben. Áhhh, mit művel ez velem?! Én is nagy nehezen felfogom a dolgokat és megérintem a szám sarkát, ami még mindig izzik, és nem is csodálom. De miért van rám ilyen hatással, hiszen nem tetszik, vagy mégis? Míg gondolkoztam, elértem Izumyt. Egyébként barátnőmnek, szőke tépett vállig érő haja, és csokoládébarna szemei vannak.

- Mit csináltál te ott Malfoyjal, ha? – kérdez számon, kér hangon.

- Neked is szia, bulikirálynő!

- Ja, szia! – mondja, és a nyakamba veti magát.

- És a vonaton majd elmesélem, mi is történt Malfoyjal.

- Oké, de gondolom csak jó, mert békésnek tűntek a vonásai – mondja, és közben megkezdtük utunkat a vonat felé.

- Jaj, de ha megtudod, hogy mi történt, rosszul leszel!

- Igen? – kérdez felvont szemöldökkel.

- Igen.

- Scar! Izumy! – kiált egy hang. Ez Mark. Megfordulok és nekiálltam szaladni, majd a nyakába vettetem magam, de még innen is jól láttam, ahogyan Scorpius féltékenyen méreget kettőnket. Mit akar ez tőlem?

- Mark, szia! – mondom és elengedem.

- Szia! Hol voltatok eddig? – kérdezi mosolyogva.

- Ja, csak elbeszélgettünk – mondom és egy jelentőségteljes pillantást, váltok Izumyval.

- Okés, gyertek, szálljunk fel, egyébként megtaláltuk a kupédat, Scar, és beültünk oda a srácokkal.

- Akkor ezért nem találtunk titeket – mondja Izumy.

- De te akkor mit csinálsz itt a peronon? – kérdezem és felszállok a vonatra.

- Titeket kerestelek – mondja és megindulunk a folyosón. Én nyitok be elsőként.

- Skacok! – kiáltom, és mindenkit megölelek. Itt bent ül Lucas, aki kiköpött mása a mugli Lucas Scottnak a Tuti Gimiből, Robert pedig a Rúzs és New York Robert Bucleyja, Axl már nem egy mugli sorozatra emlékezteti az embert, neki vállig érő barna haja van, ami cukin, a szemébe lóg, ezen felül zöld szeme. Na, ez a mi kis csapatunk, mindig együtt lógunk. Miután mindenkit megölelgettem, elfoglaltam a helyem Lucas és Mark között.

- Képzeljétek! – kezdi Axl.

- Várjál, elképzelem! – mondja Mark vigyorogva.

- Haha! Na, az van, hogy halottam a peronon, hogy kaptunk egy nevet! – újságolja vigyorogva.

- Mi van, milyen nevet? – kérdez rá Lucas.

- Jaj, tudod ezek a buta libák kitaláltak egy nevet nekünk, hatunknak, sőt a fiúknak közülünk még rajongó tábort is alapítottak - beszél még mindig vigyorogva.

- Mért csak nektek? – kérdezem tetetett duzzogással. Mire Lucas átölel óvón.

- Nyugi, édes, mindjárt mondom tovább – feleli Axl.

- És mi lett a „nevünk”? – kapcsolódik bele a beszélgetésbe Izumy.

- A roxforti hódítók – újságolja ismét. – Ja, és nektek is, csajok, alakítottak egy klubot ezzel a címmel: Imádjuk együtt Izumyt és Scart!

- Na, ne már! – mondja Izumy vigyorogva.

- De már! – folytatja Axl.

- És nektek srácok, mi a neve a klubotoknak? – kérdem vigyorogva.

- Öhm… várjál, mi is Rob? – kérdezi Axl.

- A Roxfort legjobb férfijai! – utánozza nyávogós hangon Rob, a libákat.

- Férfijai? – kérdezem.

- Bezony, mi már nem kis fiúcskák vagyunk, hanem érett férfiak! – mondja nagyzolva Mark.

- Oh, érett férfiak? – mondja még mindig vigyorogva Izumy. – Na, Scar, milyen legyen az első nap? Tudod, milyen szerkóban, vonuljunk be így hatan a nagyterembe holnap reggel? – szól most hozzám.

- Legyünk szakadtak? Áh, nem azt majd később. Szerintem vegyünk fel mi csajok magas sarkút, ti srácok, pedig valami laza göncöt. Na?

- Benne vagyunk! – kiáltják egyszerre.

- Egyébként pasi, csaj esetleg valakinek? – kérdezem.

- Nincsen! – ordítják torkuk szakadtából a fiúk.

- Na és te, Izumy? – kérdezi Lucas.

- Tudjátok, ki tetszik, nem? Viszont én azt akarom, hogy velem legyen, ne csak megdugjon és kész. Jó, nem vagyok álszent szűz picsa, mint ez a többi kis liba a suliban, de ebben rejlik a hírnevünk Scarlettel, hogy nem adjuk oda csak úgy magunkat – mondja letört fejjel, mire két oldalról átkarolja Axl és Rob.

- Még mindig James Potter? – kérdezi Mark.

- Aha, gáz nem?

- Dehogy gáz, megtalálni az igaz szerelmet nem az! – mondja egész bölcsen Rob.

- Igaza van! – mondom. – Képzeljétek el…

- Na, várjál, elképzelem! – vág közbe Mark.

- Nagyon vicces vagy – mondom neki nyugodt hangon és elmesélem a beszélgetésemet Scorpiusszal. Nem is kell mondanom, milyen döbbent fejet vágtak. Rob eszmélt fel először.

- Biztos meg akar dugni – veti fel Rob.

- Először én is erre gondoltam, de amikor Markot megöleltem, olyan féltékenyen nézett, hogy az hihetetlen – mondom.

- Figyelj, majd kiderül, de mindig szeretnénk tudni a részletekről – mondja Izumy.

- Hogyne! – felelem.

Ezután végighülyéskedtük az utat, átöltöztünk, rajtam egy fekete miniszoknya, fehér háromnegyedes ujjú ing, Griffendéles nyakkendő, na meg ugyanaz a cipőm, ami reggel.

- Na, megjöttünk, indulás! – kiáltotta Lucas. Ezután lelebegtettük a ládánkat a vonatról, integettünk Hagridnak, aki az elsősöket indítványozta a hajókhoz.

- Láttad, hogy nézett James? – kérdezi Izumy, miközben beszálltunk egy fiákerbe.

- De láttam ám, és kérdezett felőled – mondom sejtelmes mosollyal.

- És mit? – kérdez kíváncsian.

- Megígértem, hogy nem mondok semmit, de hamarosan megtudod.

- Jaj, ne már, Scar, mondd meg! – kérlel.

- Nem mondok semmit!

- Jól van! – mondja durcizva.

- Ne vágd be durcit légy szíves – kérem meg.

- Jó.

- Heló, csajok! – köszön egy srác. Azt hiszem, Frankie.

- Helóka! – köszön Izumy és rákacsint. Szegény gyerek feje meg vörösre gyúlt.

- De szemét vagy – mondom neki vigyorogva.

- Nem is igaz – mondja és kiölti rám a nyelvét.

Miután megérkeztünk, bevonultunk a nagyterembe és elfoglaltuk helyünket. A beosztás unalmasan telt, mint mindig, de most kivételesen figyeltem, mert ez lesz az utolsó. Azonban még mindig nem ehettünk, mert McGalagony igazgató szólásra emelkedett.

- Köszöntök mindenkit újra itt a Roxfortban. Hadd jelentsek be két fontos dolgot. Először is, szeretném bejelenteni, hogy két új tanár érkezett közénk. Az egyikőjük ének tantárgyat fog tanítani mivel szeretnénk, hogyha bevezetnénk néhány mugli dolgot is az iskolában. Ezt a tantárgyat azok vegyék fel, akiknek szüksége lehet rá a Roxfort után. Köszöntsétek szeretettel Bob Barker professzort – mondja, mire feláll egy magas, fiatal, fekete, rövid hajú férfi. Na meg mindenki nekiáll beszélgetni a mellette ülővel. – A második dolog pedig, szeretnék bevezetni egy mugli sportot, ami nem más, mint a baseball. Nem kell megijedni a kviddicsezőknek sem, nem fog megszűnni, és ők jelentkezhetnek a tornatanárunknál Mr. Stewensnél – mondja tovább, és felkel a székéből egy sötétbarna hajú, izmos, fiatal férfi. De baseball lesz a suliban? Én arra jelentkezek, hiszen imádom, és ha nem vesznek be, rosszul leszek. – Hogy mikor lesz a válogatás, azt majd megnézhetitek a klubhelyiségben. Most pedig jó étvágyat! – fejezi be végre és visszasétál a helyére. Majd megjelenik az a sok-sok finom étel, és szedek magamnak.

- Na Scar, jelentkezünk baseballozni? – kérdezi mellőlem Axl, akiknél van egy profi baseball pálya, és náluk szoktunk játszani.

- Persze, te minek? Én dobónak – felelem.

- Én ütőnek – mondja majd Robhoz fordul. – Rob, te jelentkezel?

- Hát persze, fogónak! – feleli.

- Olyan jó lenne, ha beválogatnának minket! – mondja Axl.

- Nekem mondod? – mondom neki.

- Te, srácok, mihez kezdtek iskola után? – tér át egy másik témára Lucas.

- Én színésznő leszek – mondom.

- Hát szerintem gyógyító, vagy ilyesmi – feleli Izumy.

- Én baseball játékos – mondja Axl.

- Kviddicsező, ez egyértelmű – feleli Mark.- De az tényleg igaz, amit Malfoy zagyvált, hogy jönnek az Írek? – kérdezi. Remélem nem.

- Nem tudom. Na és, te mi akarsz lenni, Rob? – kérdem, és remélem, nem veszik észre, hogy hogyan terelem a témát.

- Hát talán auror, vagy ilyesmi. És te, Luc? – kérdezi.

- Én is kviddicsezni szeretnék - mondja, és ezután mind a hasunkkal voltunk elfoglalva.

Miután mindenki végzett, elindultunk a Griffendél toronyba, és végig járt a szánk hülyeségekről, hogy miket csináltunk együtt a nyáron.

- Bagolykaki! –mondom a Dámának, mire kitárja a portréját.

- Most komolyan ez a jelszó? – kérdezi megrökönyödve Mark.

- Látod. Na, figyeljetek, mi most felmegyünk lefeküdni, mert kurva fáradt vagyok – mondom ásítva.

- Ja, mi is megyünk! – mondja Luc.

- Holnap aztán dögösek legyetek! – indítványoz Axl.

- Meglesz! – mondjuk egyszerre Izumyval.

- De ti is tegyetek ki magatokért! – mondja Izumy laposakat pislogva.

- Naná! – feleli Rob.

- Na, jó éjt csajok, reggel nyolckor itt lent találkozunk, ne késsetek, mert kilenckor tanítás, sajnos! – mondja Mark. És elindulunk fel a lépcsőn. Ott gyorsan elfoglalom a fürdőt és fél óra múlva már a pizsamámban bújok be az ágyba.

- Jó éjt! – motyogom, majd elhúzom az ágy függönyt, és már alszok is. De a tudatalattimban már forognak a kerekek egy szőke, magas és vonzó egyénről, aki befurakodik az álmomba…