3. fejezet: Egy átlagos nap

- Rose! – ordított Izumy, és hallottam, ahogyan elhúzza az ágyfüggönyt. Állj, mióta van Izumy a szobámban, és mióta van nekem ágyfüggönyöm? Mikor eljutott a tudatomig, hogy már a Roxfortban vagyok, és kezdődik a tanítás, abban a pillanatban felültem az ágyamban.
- Fent vagyok – motyogtam az orrom alatt, és hunyorogva felnéztem barátnőmre, aki, hozzáteszem, egy vödör vízzel állt az ágyam mellett, ja, és már fel volt öltözve, ahogy a többiek is. Egyébként a többiek, azaz csak ketten, Niki és Alexa azok a személyek, akiken már végigment az egész iskola.
- Te meg mi a francot akartál azzal a vízzel? – adtam hangot a gondolataimnak, közben pedig kikászálódtam az ágyból.
- Fel akartalak kelteni, ugyanis fél nyolc van, és nyolckor jelenésünk van a klubhelyiségben – morogta.
- Oh, és mióta keltetek? – kérdeztem, és elkezdtem kutatni a szekrényemben ruha után, mert már a manók éjjel kipakoltak a ládánkból.
- Kb. háromnegyed órája, de siess, légy oly szíves.
- Jó, jó! – mondtam, és beszaladtam a fürdőbe. Húsz perc múlva már napra készen álltam az ajtóban. Egy hosszú, fekete csőfarmer, fehér, rövid ujjú ing, griffendéles nyakkendő, és a kedvencem, egy fekete, nyolc centis sarkú cipő.
- Kész vagyok, mehetünk! – mondtam Izumynak.
- Te, Scar, szerinted mi lesz az első óránk? – kérdezte, miközben lebattyogtunk a lépcsőn.
- Miben fogadunk, hogy bájitaltan a mardekárosokkal? – kérdeztem tőle vigyorogva.
- Huh, tényleg, ez eszembe sem jutott – mondta színpadiasan, és körülnéztünk a klubhelyiségben. Meg is találtuk azt a négyest, akiket mi kerestünk.
- Fiúk! – kiáltott oda Izumy.
- Na, megjöttek a csajok, és csupán tíz percet késtek! – mondta elégedetett fejet vágva Mark.
- Scar, felírtalak a baseballválogatásra, mint dobó, és Axel meg én is jelentkeztünk – mondta Rob, és közben felálltak.
- Oké, akkor menjünk a nagyterembe! – válaszoltam neki.

- Szerintetek mi lesz az első óránk? – fordul hozzám Lucas.
- Ugyanezt kérdezte Izumy is, de kettőt találhatsz, harmadikra megmondom – mondtam vigyorogva.
- Jaj, várjál, kitalálom, bájitaltan a mardekárosokkal…
- És kedvenc professzorunkkal, Galfgonnal? – fejezi be Mark.
- Talált, süllyedt! – válaszoltam vigyorogva.
- Egyébként nagyon jól néztek ki, csajok – mondta hozzánk fordulva Rob.
- Köszi – mondta Izumy. – De Scart nagyon nehezen tudtam felkelteni, még annak a két libának is segíteni kellett – fejezte be bosszankodva.
- Melyik két libával is vagytok egy szobában? – kérdezte Mark.
- Nikivel és Alexával, de kíváncsi vagyok, most kit nyaggatnak – mondtam.
- Nem ők azok a lányok, akik a suli úgymond ribancai? – kérdezte Lucas.
- Jaj, ne tegyél úgy, mintha veled nem próbálkoztak volna – korholta játékosan Izumy.
- Most mi van, elfelejtettem, és se tudok minden libát név szerint – kapja fel a vizet Luc.
- Ne kapd már fel a vizet mindenen, Lucas – kapcsolódott be Axel.
- Jól van, na – morogta neki Lucas, és pont belebotlottunk az említett libákba.
- Helóka, fiúkák! – köszöntek ránk - azaz csak a fiúkra - szinte egyszerre.
- Sziasztok, lányok – mondta oda Lucas, és már mentünk is tovább.
- Úgy utálom őket – morogta az orra alatt Izumy.
- Ne aggódj, én is – mondtam, és megérkeztünk a nagyteremhez.
- Na, befelé – motyogtam halkan, és elindultunk, elöl Izumy és én, mögöttünk pedig a fiúk. Én elnéztem a mardekáros asztal irányába, és meg is találtam a szememmel Scorpiust. Éppen egy kiscsajt hallgatott látszólag nem nagy figyelemmel, mire a lány – ha jól tudom, Melanie – oldalba bökte, és felénk mutatott. Scorpius rám emelte szürke szemeit, és egy pillanatig egymás szemeit figyeltük, mire én elfordítottam a fejem, mivel elértük a helyünket.
- Hogy nézett Malfoy – intézte nekem szavait Lucas.
- Ja, kíváncsi vagyok, mi lesz ebből – válaszoltam.
- Mi mindenben támogatunk – ajánlotta Mark.
- Köszönöm – válaszoltam, mire megjelent mellettünk James, és Izumyhoz intézte szavait.
- Szia, Izumy, csak azt akartam kérdezni, nincs-e kedved ma velem reggelizni? – kérdezte, és barátném kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Öhm…
- Persze – súgtam oda neki, és úgy, hogy ne lássa, egy elégedett mosolyt küldtem Jamesnek.
- Jó, persze – felelte most már Izumy kicsit bátrabban, és felállt, majd leültek az asztal eleje felé.
- Na, ez is megvolt! – mondtam a fiúknak elégedetten.
- Benne volt a kezed, mi? – kérdezte vigyorogva Axel.
- Nem-nem – bizonygattam. – Csak elárultam Jamesnek, hogy nagyon oda van érte Izumy, ennyi.
- Tudjátok, mibe fog ez torkollani? – kérdezte most Rob, és a tenyerét dörzsölte.
- Na mibe? – kérdezte gyanakodva Luc.
- Óriási szexbe! – kiáltotta.
- Drága Merlin, hogy lehet valaki ennyire perverz? – kérdeztem és az ég felé emeltem a tekintetem.
- Most miért? – kérdezte tovább Rob ártatlan fejet vágva.
- Hagyjuk inkább – motyogta oda neki Lucas, és amikor a nagyterem ajtaja felé néztem, akkor vettem észre, ahogy most vonul be éppen Jasper* és a bandája.

- Jasper! – kiáltottam oda nekik, és elindultak felénk. Jasper egyébként átlagon felülien néz ki. Mivel muglik a szülei, ismeri az ottani divatot, és kifejezetten bele is éli magát. Van egy piercing a bal szája sarkában, fekete haja félhosszú, és némileg a szemébe lóg, ja, és akinek nem elég, fültágítója is van. Jó, persze, Ayrton és Josh is hasonlóan néznek ki. Egyébként tavaly év végén nagyon hajtott, és a nyáron is párszor összefutottunk, de nem tudom, mi fog belőle kisülni.
- Csaó, csajszi! – mondta és leült mellém Izumy helyére. – Hello, srácok!
- Szia, mi van veled? Csajok? – kérdeztem.
- Megvagyok, és csaj most nincs a láthatáron – vonta meg a vállát.
- Sziasztok! – köszöntem Josh-nak és Ayrtonnak.
- Szia, Scar! – mondták.
- És veled mi van? Pasi? – kérdezte.
- Nagyon velem sincs semmi, és pasi se nagyon akadt mostanság a horgomra.
- Akkor némileg egy cipőben járunk – válaszolta, és szinte futva megérkezett házvezetőnk, az örökké késő Longbottom professzor.

- Jó reggelt, gyerekek! – köszönt szinte fuldokolva. – Mindenkinek itt van az órarendje – mondta, és kiosztotta a körülöttem lévő fiúknak.
- És én? – kérdeztem félve.
- Ne aggódj, nincs semmi baj, csak fel szeretném neked sorolni az óráidat, hogy minden rendben van-e, mert tavaly volt egy kis hiba. Gyógynövénytan, átváltoztatástan, sötét varázslatok kivédése, bűbájtan, bájitaltan, és ének, igaz? – fejezte be.
- Igen, azt hiszem, ennyi lenne. De még talán lesz a baseball – mondtam gyorsan.
- A baseballedzések ugyanúgy lesznek, mint a kviddics, délutánonként – válaszolta.
- Akkor ennyi – mondtam, mire intett egyet a pálcájával, és átnyújtotta az én órarendemet is.
- Anyádékkal minden rendben? – kérdezte, de közben már másoknak is kiosztotta az órarendjét.
- Igen-igen – válaszoltam.
- Apád üzent, hogy figyeljek rátok, mert nem szeretnék, ha megint annyi bajba kerülnétek, mint tavaly – mondta.
- De ugye…
- Ne ijedj meg, biztosítottam, hogy figyelek rátok, de attól még nem számolok be minden lépésetekről – kacsintott nekünk, és továbbállt.

- Ezért utálom, hogy ismerik egymást – morogtam az orrom alatt.
- Azért reménykedjünk, hogy nem ilyen szar a helyzet – bátorított Mark.
- De talán mégis vissza kéne fognunk magunkat – mondta Axel.
- Ne játszd itt a szentet – válaszolta neki Rob.
- Jól van, na! – mondta neki Axel.
- Jó, persze, év végén majd mennünk kell a könyvtárba is, és vissza kéne fognunk magunkat – mondtam.
- Na ne már, Scar, ne kezdd te is! Ez még csak az első nap, messze még az év vége! – mondta nekem Lucas.
- Jó, tudom, tudom! – hagytam rájuk.
- Mi az első órátok? – fordult hozzánk Ayrton.
- Bájitaltan – morogtam oda.
- Ennyire nem szereted? – kérdezett Josh. – Én személy szerint imádom, mert tök jól lehet idegesíteni Galfgont – vigyorodott el.
- Ja, tényleg kicsit szenilis az öreg – kapcsolódott bele Mark is.
- Már alig vártam, hogy végre láthassam azt a cukin kopaszodó fejét – vinnyogta vékony hangon Jasper.
- Fúj, de szar lett a nyáron az ízlésed – nézett rá finnyáskodó fejet vágva Rob.
- Na, azért még nem kell ám ferde hajlamra gyanakodni, én még mindig a vörösöket szeretem – nézett rám, és közben fel-le húzogatta a szemöldökét.
- Csak a vörösöket? – kérdeztem vigyorogva.
- Aha – mondta mit sem sejtve.
- Jó, mert akkor ott az öcsém – válaszoltam még mindig vigyorogva.
- Szemét vagy – morogta.
- Na, mi ez a hirtelen hangulatváltozás? – kérdeztem.
- Kicsit sem hasonlít rád az öcséd - nézett fel rám, mert közben már felálltam.
- Szerencséd, hogy ezt mondtad – mondtam neki. – Na, fiúk, akkor szerintem menjünk fel a táskákért.
- Oké! – mondták, és felálltak.

- Képzeljétek, tök jó fej lett ez a Malfoy – mondta Jasper.
- Tényleg? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Aha, nyáron párszor összefutottunk, de mondjuk soha nem volt olyan, mint példának okáért a nagyapja, olyan kegyetlen és lekicsinylő – magyarázta.
- Ja, mondjuk az nekem is feltűnt az évek folytán, de persze azért néha, sőt, szinte minden nap tett mindenkire sértő megjegyzéseket – folytatta Josh.
- De szerintem annak nagy részét a haverjai erőltették rá – fűzte hozzá Lucas.
- Ez is igaz – mondta, majd hirtelen témát váltott. – Este lesz egy ilyen buliféleség a Szükség Szobájában, üvegezéssel, meg ilyenek, és arra gondoltam, hogy eljöhetnétek.
- Kik jönnek? – kérdezte Rob.
- Hát ugye mi hárman leszünk az úgymond házigazdák. Ott lesz James, Fred, Hart, Scorpius… - De nem engedtem folytatni.
- Jönnek a Mardekárból? – fojtottam belé a szót.
- Igen, de csak ők ketten, nyugi, a többi sznob nem – válaszolta.
- Na, szóval, akkor még kik jönnek? – kérdezte hirtelen Lucas.
- Aztán még David, Lily, Samanta, Nicol, na meg ti, ha eljöttök – fejezte be, és könyörgőn rám nézett.
- Hát persze, hogy elmegyünk – mondta vigyorogva, tenyerét dörzsölve Rob.
- Oké! – mondta, és elértünk a Dáma portréját. – Bagolykaki – mondta a jelszót.
- Menjetek – válaszolta rá, és utat engedett nekünk.
- Várjatok meg, mindjárt jövök! – kiáltottam oda a fiúknak.
- Persze, hogy megvárunk – kiáltotta vissza Axel. Én meg felszaladtam a táskámért. Ahogy beértem, már láttam, hogy Izumy cucca nincs itt, így én is összeszedtem a motyómat, és leszaladtam a lépcsőn, már ahogy a magassarkúm bírta.
- Hánykor lesz? – kérdeztem.
- Este hétre gyertek a hetedik emeleti folyosóra, már ott lesz az ajtó is – válaszolta Josh.
- Hogy-hogy csak a Mardekárból jönnek ketten, és Griffendélből is alig? – kérdeztem.
- Mert igazából nem egy buli lesz, ahol sokan leszünk, hanem ilyen baráti összejövetel – válaszolta Josh.
- Értem. De ha csak a Griffendélből jönnének, akkor tarthatnánk a ti szobátokban, nem?
- De igen, csak akkor nincs ott lebukás veszélye, mert ugye az izgalommal jár – mondta, majd hirtelen furcsán méregetni kezdett. – Egyébként te honnan tudod, hogy hol van a szobánk?
- Onnan, hogy már ezerszer jártam ott – vágtam rá.
- Aha, és miért voltál te annyiszor nálunk? – vigyorgott tovább
- Csak. És légy oly kedves, ne gondolj mindig a legrosszabbra – néztem rá tettetett megrovással.
- Igenis, te szentfazék! – kiáltotta rám.
- Nem vagyok szentfazék – tettem keresztbe a kezem a mellkasom előtt durcásan.
- Hát persze – bólogatott hevesen.
- Hagyjatok már!
- Én hagylak – válaszolta.
- Én viszont nem – mondta Jasper, és mellém állva belémkarolt.
- Oh, most akkor jártok? – kérdezte vigyorogva Axel.
- Peeerszee! – kiáltottam és pont egy nagy csapat olyan kiscsaj mellett mentünk el, akik szinte megőrültek Jasperért. – Játsszunk egy kicsit – súgtam Jasper fülébe, és finoman nekilöktem a falnak, majd eléálltam, és kérdő tekintetére válaszolva megcsókoltam.

Először meglepődött, de aztán viszonozta a gesztusomat. A nyelvét finoman a számba dugta, karjai pedig bilincsként tartottak. Nem tudom, mennyi idő telhetett el, de nekem óráknak tűnt, mire elengedtük egymást. Jasper kipirult arccal nézett rám, és gondolom, én is hasonlóan festettem. Ő eszmélt fel először, elengedte derekamat, megfogta kezemet, és mentünk tovább, a lányok féltékeny pillantásaitól kísérve. Gondolom, már szövögetik a kapcsolatunkat, de ez volt a célom, tavaly is sokszor csináltunk ilyet a nagyközönségnek. Vagy azért, mert Jazz már nem bírta elviselni a lányok nyavalygását, és mert úgy hitték, hogy velem jár, nem mertek velem versenyre kelni, a másik ok pedig a móka volt, semmi egyéb. Így talán rólam is csak Jasperrel karöltve állnak neki pletykálni. Majd kiderül. Míg gondolkoztam, elértük a termet.
- Mi is volt ez pontosan? – kérdezte Jasper.
- Figyelj, tavaly is tettünk ilyeneket, hogy idegesítsük ezeket a buta libákat – mondtam neki. – És ne haragudj.
- Nem haragszom, legközelebb is tehetünk ilyeneket, engem nem zavar – nyugtatott meg.
- Rendben, de csak úgy zárójelesen megjegyzem, igazán jól csókolsz.
- Oh, kösz – szerénykedett. – Azért te sem vagy ám piskóta.
- Köszike – mondtam neki nyávogós hangon, és egyszer csak megforgatott – mert még mindig fogta a kezem -, mire én megszédültem és ráestem, de úgy, hogy a földön kötöttünk ki, és kirobbant belőlünk a nevetés.
- Honnan jött az ötlet, hogy megforgatsz? – kérdeztem, még mindig rajta fekve.
- Csak egy hirtelen felindulás volt – mondta, én meg lekászálódtam róla, és felsegítettem. Leporoltuk magunkat, és amikor felnéztem, láttam, hogy Scorpius minket figyel.
- Scorpius, Hart, jöttök este? – kérdezte Ayrton.
- Persze, hétkor a hetedik emeleten találkozunk – válaszolta Hart, majd hozzám fordult. – Hé, Kis Vörös, te is jössz? – kérdezett vigyorogva, én meg odaálltam elé, és úgy beszéltem.
- Igen, én is megyek, és remélem, érthetően mondom el: nem vagyok Kis Vörös. – tagoltam el az utolsó szavakat. – Van normális nevem: Scarlet. Világos? – kérdeztem.
- Mint a Nap – mondta, én pedig elégedetten odébb álltam, de még hallottam, ahogyan súgja Scorpiusnak. – Kis Vörös.
- Azt hittem, hogy őt is lesmárolod – vigyorgott Mark.
- Még csak azt kéne – morogtam az orrom alatt.
- Nem jön már ez a szenilis férfi? – kérdezte ingerülten Lucas. – Már elmúlt fél tíz.
- Csak nem hiányolod? – kérdezte Rob.
- Nem, dehogy, csak kissé idegölő, hogy nem ismeri az órát, nekünk meg itt kell szobrozni – morogta válasz gyanánt.
- Mondasz valamit – sóhajtottam, és épp készültem leülni a földre, mikor befutott a professzor. – Emlegetett szamár mindig megjelenik – motyogtam oda a többieknek.

Miután a professzor beterelt minket, leültem a szokásos helyemre, ami történetesen Mark és Izumy közt van.
- Bocsánat a késésért, csak tudjátok, az én koromban már nem vagyok olyan fitt, mint ti – dörmögte. – Nagy kár volt leülnötök, ugyanis megváltozik mától a helyetek. Minden hármas párosban lesz egyaránt Mardekáros és Griffendéles tanuló is. – Erre a kijelentésére mindenki felhördült. – Az első hármas csoport pedig így fog állni… - mondta, és elkezdte sorolni a párokat.
- Mr. Malfoy. – Jaj, Drága Merlin, csak ne én legyek. – Mr. Zambini, és mondjuk Miss Weasley – fejezte be.
- De tanár úr, köztudott tény, hogy ők ketten – mutattam a két fiúra – a legjobb barátok. Ők miért lehetnek egy párban? – kérdeztem kissé ingerültem.
- Azért, mert maga fog középen ülni, úgyhogy fáradjon hátra – válaszolta. Hát komolyan, ezt nem hiszem el. Mit volt mit tenni, felálltam, fogtam a cuccom, és elmentem a leghátsó padhoz, ahol két fiú vigyorgott.
- Ennyire ne élvezzétek – morogtam.
- Már miért ne? – kérdezett vissza Zambini.
- Csak – mondtam neki, aztán Malfoyhoz fordultam. - Most pedig, légy oly kedves, és menj a helyemről.
- Oh, igenis – vigyorgott tovább, majd leültem.
- Nos, ha mindenki elfoglalta a helyét, akkor kezdeném az órát – emelkedett szólásra Galfgon.
- Amiből már csak tíz perc van – kotyogott közbe James.
- Nem baj, a következő órám is veletek lesz – mormogta, és nekiállt a RAVASZ-okról papolni, hogy milyen fontos, de persze senki sem figyelt, ahhoz meg már túl mulya a professzor, hogy rá is szóljon valakire. Én meg ültem a két mardis között, és éreztem, hogy mind a kettő engem néz.
- Muszáj engem bámulni? – kérdeztem tőlük.
- Aha – motyogta Malfoy, majd hirtelen témát váltott. – Ti jártok Jasperrel?
- Témánál vagyunk – motyogtam nagyon halkan az orrom alatt.
- Mi?
- Semmi. Egyébként nem.
- Csak mert úgy néztetek ki.
- De majd este kifaggatunk ám téged! – kapcsolódott be Zambini is vigyorogva.
- Mi van? – kérdeztem felvont szemöldökkel. A válaszát már sajnos nem hallhattam.
- Ha kérhetem a kisasszonyt, ne szórakoztassa az urakat – szólt rám Galfgon.
- De… - inkább nem fejeztem be, mert a végén még tőlünk vonnának le pontot.
- Valami probléma van?
- Semmi. Elnézést, professzor – morogtam.
- Én is úgy gondoltam – válaszolta elégedett fejet vágva.

Ezután a nap eseménytelenül telt. Miután miden tanár elmondta minden órán röpke fél órában, hogy milyen fontosak is az év végi vizsgák, elindultunk fél ötkor vacsorázni. Ha jobban belegondolok, nagyon fáradtnak éreztem magam, de ha az estére gondoltam, felment az adrenalin szintem. Bekaptunk pár falatot, és Izumyval felvágtattunk a hálónkba. Gyorsan megfürödtünk, és elkezdtünk készülődni. Rám egy hosszú, fehér csőnadrág, a fekete vászoncipőm, felülre pedig egy egyszerű, ujjatlan, fekete pamut top került. Nem akartam túlzásokba esni. A hajamat begöndörítettem. Mondjuk Izumy addig nyaggatott, míg egy kis sminket is felkentem magamra, de tényleg csak egy kicsit. Ő már vadabban festett. Rajta egy szürke miniszoknya volt, mélyen dekoltált felsővel megtoldva. Lebattyogtunk a klubhelyiségbe, ahol már nemcsak a fiúk várakoztak, hanem James, Fred és David. Gondoltam, Lily a barátnőivel jön.
- Na, indulás! – indítványozta James, és odasomfordált Izumy mellé. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon jól fog sikerülni ez az este…


*Jasper nevét a Twilightból vettem, mert nagyon megtetszett. Persze, aki tudja, kiről is van szó, az biztosra veheti, hogy a történetbéli Jasper teljesen eltér Meyer vámpírjától. ;)